Kínában többen neteznek mobilról, mint PC-ről
A legfrissebb adatok szerint most először a mobil internethasználat túlszárnyalta a laptop és asztali PC-k arányát, igaz, csak kis eltérés van. Viszont a növekedési ütem több mint kétszeres.
Ebben az évben, júniusig bezárólag a kínai internetezők 83,4%-a, vagyis 632 millió felhasználó mobileszközön keresztül érte el a világhálót. Ez a magas arány nem csak önmagában kiemelkedő, hanem a tekintetben is, hogy a PC-ről netezők aráya mindeközben csak 80,9%. Ez azt jelenti, hogy most először fordult a kocka, többen kapcsolódnak mobileszközről a netre az ázsiai országban.
A növekedési ütem szintén a mobileszközök terjedését igazolja. Bár általánosságban nő az internetet használók aránya (2,3%), ám az a megoszlást tekintve szintén a mobil felhasználók aránya emelkedik ki a sorból. Itt már azonban nem csak minimális elérés tapasztalható, hanem a számok alapján látszik, hogy sokan dinamikusabban fejlődik ez a szegmens. Míg a PC-ről netezők aránya 0,1 és 0,4%-kal esett vissza, addig a mobilosoké 5,4%-kal nőtt.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Egyre többen kezdik már hat éves koruk előtt az internetezést Kínában
- Japán háborús bűnösök vallomásai kerülnek az internetre Kínában
- Új munkakört teremtett az illegális szexuális tartalmak elleni harc Kínában
- Majdnem minden tízéves internetezik Németországban
- 25 éves a világháló
- Internettechnológiai hatalommá szeretne válni Kína
- Mobilalkalmazások: kik a legaktívabbak?
- Hackertámadás? - Órákra lebénult az internet Kínában
- A traktor és a Simson motor a legmenőbb a Jófogáson
- 2017-re 5 milliárd mobiltulajdonos lesz
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.