SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
Hazánkban rendezik meg a Telekom nemzetközi innovációs versenyének döntőjét
Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig.
„A Deutsche Telekom számára a startupok az új elképzelések fontos forrását jelentik, folyamatosan keressük az újító szellemű vállalkozókat. Várakozással tekintünk a budapesti Expóra, ahol bizonyára sok briliáns elme találkozik majd” – mondta Dr. Heinrich Arnold, a Telekom innovációért felelős igazgatója és a Telekom Innovation Laboratories nemzetközi vezetője.
A Telekom nemzetközi innovációs versenyén 13 ország – köztük Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország és Magyarország – legjobb startupjai szállhatnak ringbe. A verseny döntőjének idén a budapesti SMART 2016 konferencia ad otthont, a fináléban a 10 legjobb csapat mérkőzik meg a Telekom nemzetközi startup szakemberei előtt.
Magyarország egyetlen erőforrása az agy
A SMART 2016 a nemzetközi innovációs verseny mellett közel 100 külföldi és hazai előadó segítségével járja körbe az okostechnológia és a digitalizáció életünk minden területét átszövő hatásait. Szó lesz többek között az okosvárosokról, a digitális egészségiparról, az okos járművekről, az e-közigazgatásról, a kiberbiztonságról, illetve az internetes innovációról. A résztvevők továbbá olyan húsbavágó kérdésekre is választ kaphatnak, hogy milyen lesz Budapest 30 év múlva, hogyan robbantotta fel a digitalizáció a vállalati kommunikációt, vagy miért az emberi agy Magyarország egyetlen erőforrása.
Nyugdíjazzák a bankokat a fintech startupok?
A konferencián számos már sikeres techcég is beszámol tapasztalatiról. A budapesti fejlesztő központtal rendelkező, 1,6 milliárd dollárra értékelt Skyscanner mobilfejlesztési projektjeibe enged betekintést. A Supercharge nevű magyar applikációfejlesztő cég arról tart előadást, hogy hogyan rengetik meg a New York-i albérlet piacot. A Fintech Group pedig arra mutat rá, hogy a pénzügy terén megjelenő technológiai megoldások hogyan válthatják ki rövid időn belül a klasszikus banki szolgáltatásokat.
A rendezvényen a fentiek mellett szó lesz az oktatás és a technológia viszonyáról, a robotikáról, a digitalizáció HR szakmára kifejtett hatásáról, a fejlesztők aktuális kihívásairól és a hazi startupok exportlehetőségeiről is.
További információ és regisztráció: www.smconf.hu
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Innováció az ICT ökoszisztémában
- Gyorsítsuk az innovációt az ITU Telecom World 2015 konferencián
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- INPUT programmal javíthatja pozícióját a nemzetközi startup-versenyben Magyarország
- A Fujitsu IoT-t támogató technológiái
- A városi élet jövője - elkezdődött a regisztráció az Ericsson Innovation Awards 2016-ra
- Távközlési konferencia - Innovációs fórumot rendez Magyarország
- Európa legígéretesebb cleantech startupjai a ClimateLaunchpaden
- Deloitte Technology Fast 50: még két hétig lehet jelentkezni
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.