Egyre több repülőgépen elérhető az internet

forrás: Prím Online, 2017. október 19. 11:50

Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobiltelefonokat, elvágva az út közbeni kommunikáció lehetőségét. Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak.

Több mint húsz évig, egészen a 2010-es évek elejéig szabály volt minden utasszállító repülőgépen, hogy az elektromos eszközöket kötelezően ki kell kapcsolni. Elsősorban azért, hogy ezek adatforgalma nehogy zavart okozzon a gép műszereinek működésében és a pilóták kommunikációjában. A változás 2013 körül indult meg. Előbb az amerikai, majd az európai repülésbiztonsági ügynökségek is engedélyezték a telefonok, táblagépek, e-könyv olvasók és más eszközök használatát, repülési módba állítva. 

 

Az úttörő légitársaságok azonban szintet léptek azóta: az utasok már nem csak az eszközeiken lévő alkalmazásokat használhatják, hanem wifin keresztül internetezhetnek is. „A repülőgépek fedélzetén a földi mobilinternet- és wifi-hálózatok többnyire nem érhetőek el, mert ezek – érthető okokból – csupán száz-kétszáz méteres magasságig sugároznak. Bár technikailag lehetséges, de észszerűtlenül drága lenne olyan földi rendszert kiépíteni, amely a tízezer méter körüli utazómagasságokon is folyamatos hozzáférést tud biztosítani. A légitársaságok ezért egy kézenfekvő megoldást választottak, a műholdas internetet” – avatott be a technikai részletekbe Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője.

 

 

 

A repülőgépekre egy speciális antennát szereltek fel, amely menet közben úgy pozícionálja magát, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjon egy kommunikációs műholddal. Az utasok laptopjai, telefonjai és a földi szerverek között így a műholdon közvetíti az adatforgalmat. A technológia rendkívül stabil és a sebességre sem lehet panasz, akár nagy felbontású videókat is zökkenőmentesen lehet streamelni a gépeken.

 

„A régebbi repülőgépeket az antenna felszerelése és a szükséges kábelek miatt át kell kissé alakítani, hogy wifi-képesek legyenek. A modern típusok – mint az Airbus A380 vagy a Boeing Dreamlinere – legtöbb példánya azonban már eleve ezekkel az eszközökkel jön ki a gyárból. A fedélzeti wifit számos, Budapestről is repülő légitársaság használja már most, mint például a Lufthansa, az Emirates vagy az Air France-KLM. A legnépszerűbb fapados gépeken egyelőre még nem terjedt el, de várhatóan hamarosan ezek a cégek is megteremtik a feltételeit, így a mostaninál is többen tölthetik netezéssel a repülés óráit” – vetítette előre a jövőt a szakértő.

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36