A gépi tanulás lesz a legfontosabb technológia az internet indulása óta
Az Oracle előrejelzése szerint 2018-ban a gépi tanulás nagyobb változást hoz majd az emberek életében és munkájában, mint bármely más technológia az internet felemelkedése óta.
Az okok megértéséhez először is túl kell lépnünk az emberek munkáját elvevő robotokról szóló szalagcímeken. A történelem során az életünk megkönnyítését célzó, a mezőgazdasági és ipari forradalmak formájában megjelenő innováció mindig előrelépést jelentett. Napjainkban az adatok forradalma zajlik, emiatt pedig egyes emberi szerepek idővel meg fognak változni – a haladás azonban folyamatosan új munkahelyek, új üzleti modellek és új iparágak létrejöttét segíti elő. A gépi tanulás egyáltalán nem feleslegessé, hanem az emberi tulajdonságokat kibővítve mind inkább hatékonyabbá tesz bennünket.
A Gartner szerint a mesterséges intelligencián alapuló technológiák 2020-ra „szinte minden új szoftvertermékben” megtalálhatók lesznek, így a mostani időszak akár döntő jelentőségű lehet a szoftverfejlesztők számára, illetve kulcsfontosságú válaszút a szoftvereket vásárló vállalkozásoknak.
Reményi Csaba, az Oracle ügyvezetője szerint „A felhőtechnológiák egyre növekvő kiforrottsága és elterjedtsége miatt 2018 kiváló időszakot jelent a gépi tanulás számára. A felhő szinte minden vállalkozás IT-stratégiájának része, amely a digitális átalakulás és az adatokban rejlő érték kihasználásának motorjaként szolgál majd. A technológiát felhasználó szervezetek a gyorsabb és hatékonyabb döntéshozatalnak köszönhetően nagyobb ütemben fejlődhetnek. Egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy kényelmesen hátradőlve várakozzon. Aki ezt teszi, lemarad.”
Gépi tanulást megvalósítani egy szervezet alegységein belül olyan, mintha sötétben próbálnánk növényt termeszteni.
A növényeknek fényre, a gépi tanulást végző algoritmusoknak pedig adatokra van szükségük a fejlődéshez, és minél több adathoz férnek hozzá, annál okosabbá válnak, és a döntéshozó képességük is fejlettebb lesz.
A gépi tanulás elterjedése kéz a kézben halad a felhőalapú számítástechnika bővülésével – nem véletlenül. A felhőalapú megoldások zökkenőmentes integrációja elengedhetetlen a gépi tanulás elterjedéséhez és hatékonyságához; ezek a megoldások egyre nagyobb adattömeget tesznek elérhetővé a gépi tanulást végző algoritmusok számára, felhasználva a hálózat minden szegletében megtalálható információkat.
A gépi tanulás jelenleg leginkább az ügyfélszolgálatokat forradalmasítja.
Az ügyfelszolgálatok területén a felmerülő kérdések túlnyomó többsége csupán néhány, könnyen megválaszolható kategóriába tartozik, ezért ezt a munkát a gépi tanulás révén a csevegőrobotok is képesek elvégezni. Ennek köszönhetően csökken az ügyfelek várakozási ideje és frusztrációja, ráadásul az ügyfélszolgálati munkatársaknak több idejük marad arra, hogy az emberi beavatkozást igénylő panaszokkal foglalkozzanak.
Talán ez a példa mutatja meg a legkézzelfoghatóbban, hogyan egészítheti ki a gépi tanulás az emberi munkavégzést. A gépi tanulás tehát nem az emberek helyébe lép majd, hanem segít abban, hogy jobban lássák el a feladataikat.
„A gépi tanulással kapcsolatban az egyetlen veszély, ha nem veszünk tudomást róla. 2018 kiváló kezdet lehet, hogy a vállalkozások elköteleződnek a gépi tanulás erejének felfedezése és kiaknázása mellett” - összegezte Reményi Csaba.
Kapcsolódó cikkek
- Okos Város idegrendszert épít a Huawei
- IDC: a mesterséges intelligencia lesz a következő technológiai forradalom középpontjában
- Ez az 5 HR trend fogja meghatározni a munkaerőpiac és -menedzsment világát 2018-ban
- Az ABB bemutatja a YuMi robotcsalád legújabb tagját
- Hagyjuk a csomagolást (is) a kobotokra!
- Dolgozzon helyetted a mesterséges intelligencia
- SUSE-felmérés az átalakuló informatikáról
- Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a Ge Global Operations
- A müncheni Fujitsu Fórum bemutatja miként ösztönzi a „Digital Co-creation” az átalakulást
- Felhő infrastruktúra nélkül nehéz lesz versenyben maradni az Oracle tanulmánya szerint
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.