Két oprendszeres telefon a láthatáron

A Karbonn Mobiles india gyártó a Microsofttal együttműködve a hagyományos WP-s mobilok mellett egy olyan eszköz kifejlesztésén dolgozik, amelyen Windows Phone és Android rendszer is futna.

Ha már vannak két kártyás mobilok, miért ne lehetnének két operációs rendszerrel rendelkező okosok is? A legfrissebb hírek szerint indiai fronton valósulhat meg először ez a kezdeményezés, a Karbonn Mobiles háza táján.

A vállalat néhány nappal ezelőtt a Microsofttal kötött megállapodást, miszerint az elkövetkező három hónapban egy sor Windows Phone rendszert futtató telefont gyártanának. Azonban a gyártó többet is lát ebben az együttműködésben, szeretnének ugyanis olyan mobilokat is piacra dobni, melyek az Android és a Windows Phone operációs rendszert is támogatják.

Sudhir Hasija, a vállalat elnöke a The Times of Indiának elmondta, hogy a Microsoft enyhített a szabályozáson, és a platformot a többi játékos előtt is megnyitotta. Ennek jegyében született a megállapodás, ám Hasija azt is hozzátette, hogy dual, vagyis két operációs rendszerrel rendelkező telefonokat is szeretnének piacra dobni júniusban, amelynek célcsoportja az irodai szakemberek illetve a szakmabeliek lennének.

A kép illusztráció

Annyit már lehet tudni, hogy a két rendszer egymástól függetlenül működne az eszközön, így külön kezelhetők a WP-s, valamint az androidos tartalmak. Ennek gyakorlati hasznáról és hátrányáról még keveset tudni, hiszen még nem körvonalazódott, milyen lesz végleges elképzelés. A Karbonn bejelentése a Microsoft törekvéseit igazolja, ugyanis a korábbi híresztelések szerint a vállalat már a HTC is csábította arra, hogy gyártsanak olyan eszközöket, melyeken két operációs rendszer teljesítene szolgálatot,

 

 

Forrás: Übergizmo.com, TheVerge.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció