Önálló okosórával készül a Samsung – Gear Solo

A dél-koreai gyártó hamarosan előrukkolhat anyaországában a Gear 2 okos karóra SIM foglalattal felszerelt, mobilhálózatok kezelésére alkalmas változatával, mely hozzá csatlakoztatott okostelefon nélkül, önállóan is képes teljes körűen működni.

Két hete arról érkeztek hírek, hogy a Samsung egy új okos karórával készül, mely lényegében nem lesz más, mint a Gear 2 kissé átalakított változata.

A Korea Herald értesülései szerint az új kütyü a dél-koreai Szellemi Tulajdonok Hivatalában már regisztrált Gear Solo néven jelenik majd meg, s „csak” annyiban különbözik a Gear 2-től, hogy rendelkezik SIM foglalattal és képes 3G hálózatokra csatlakozni. Tehát egy önálló készülékként tekinthetünk rá, mely jelenleg piacon lévő társaitól eltérően akkor is érdemben használható, ha nincs egyéb eszköz(ök)höz csatlakoztatva. A Geat Solo találó név, hiszen a kütyü szólóban is jól elvan, szolgáltatásai teljes körűen rendelkezésünkre állnak akkor is, ha nincs a közelben, vagy lemerült a mobilunk.

A hírek szerint a Gear Solo először a dél-koreai SK Telecom kínálatában jelenik meg, de később egyéb régiókban is hozzá lehet majd jutni, csak még nem tudni, pontosan mikor.

 


 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció