Media Hungary – Előadások a sikeres tévéműsorokról

A sikeres műsorok készítéséről beszélt a TV2 program- és hírigazgatója kedden a siófoki Media Hungary konferencián, ahol az érdeklődők a médiafogyasztási szokásokról is hallhattak beszélgetéseket.

A múlt elemzésére, a célok pontos meghatározása és a legjobb ötletek analizálása – ez kell egy sikeres tévéműsorhoz a TV2 program- és hírigazgatója szerint. György Bence a minél magasabb nézettség elérését nevezte egyik céljuknak, valamint olyan műsorok készítését, amelyek hasznosak a partnereik számára is. Az igazgató beszámolt arról: hamarosan felkeresik a konkurens csatornát, hogy egy Belgiumban már sikeresen futó műsort közösen készítsenek el itton. Pozitív válasz esetén egy olyan vetélkedősorozatot láthatnak majd a nézők, amelyben a TV2 és az RTL Klub legismertebb műsorvezetői vetélkednek egymással, az epizódok pedig felváltva futnak majd a két csatornán.

 

A 117 magyar nyelvű televíziós csatornára vonatkozó, valamint az internetes, mobiltelefonos médiafogyasztási szokásokról beszélgetett másokkal együtt Nestor Andrea (KPMG), Sere Péter (PwC) és Tari Annamária pszichológus.
 

A médiafogyasztás elsődleges forrása az internet – ismertette Nestor Andrea a KPMG friss kutatását, amelynek keretében mintegy félezer, 25 és 50 év közötti budapestit, jellemzően értelmiségit kérdeztek meg. Kiderült az is, hogy az emberek egyre több csatornás tévécsomagokra fizetnek elő, de a megkérdezettek mindössze öt csatornát és minimális műsorszámot követnek rendszeresen.
 

Sere Péter arról beszélt, hogy a televízióknál felértékelődött a felhasználóktól származó, úgynevezett hozzáférés típusú árbevétel, mivel a társaságoknak meg kell találni azt a finanszírozási módot, amellyel pótolhatják a reklámbevételek válság okozta kiesését.
 

Tari Annamária szerint egyre rövidebb közléseket fogadnak be az emberek, és a felnövekvő generáció tagjai egyre több tartalomra figyelnek egyidejűleg. Az információrobbanás hatásait ugyan az agy követni tudja – ismertette -, az információk feldolgozásának sebessége azonban nem gyorsítható, így a folyamatnak mégis hatása van az emberek érzelmi reakcióira. Ingerlékenyebbé válhatnak, miközben nehezebb olyan ingert szolgáltatni, amire tényleg odafigyelnek – összegezte.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció