Díjazták az energiatudatosságot

Minden vállalkozás számára nyitott szakmai konferenciát rendezett az MVM Partner ZRt. a budapesti Öbölház Rendezvényközpontban május 14-én. Kihirdették az idén tavasszal lezárult „A vállalkozások energiatudatosságáért” pályázat eredményét, valamint előadásokkal és kiállítással segítettek azon cégeknek, amelyek energiatudatosabban szeretnének működni. 

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. energiakereskedelmi leányvállalata az MVM Partner ZRt. a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló pályázata lezárásaként egyedülálló kiállítást és konferenciát tartott május 14-én. Az eseményen számos vállalkozó vette igénybe az MVM Partner ZRt. díjmentes energetikai tanácsadását.

 

 

A társaság egyik küldetése, hogy elterjessze a hazai vállalati és önkormányzati szereplők között az energiatudatosságot. Ezt nem csak gazdasági, versenyképességi szempontok, hanem a jövő generáció iránti felelősségvállalás miatt is kiemelkedően fontos feladatnak tekinti az MVM Partner ZRt., ezért hirdették meg a pályázatot energiatudatos vállalkozások számára.

 

Az eseményre több mint 300 vállalkozás képviselője regisztrált. A szakmai előadások mellett az érdeklődők díjmentes energetikai tanácsadáson is részt vehettek, illetve hibrid autókat és elektromos rollert is kipróbálhattak.

 

A pályázat fővédnöke, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőbeszédében elmondta: „A magyar kormány 2010 óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hazai gazdaság versenyképességét fenntartható módon erősítse. Kizárólag kormányzati intézkedésekkel azonban nem érhető el, hogy okos beosztással elejét vegyük a jövő felélésének, szemléletformálásra van szükség.”

 

Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: Vállaltcsoportunk sikerének kulcsa az innovatív megoldások folyamatos keresésében rejlik. Az energiahatékony megoldások alkalmazása ugyanilyen innovativitást, kezdeményezőkészséget és elhatározást kíván a hazai vállalkozóktól. Az MVM Partner ZRt. kezdeményezése segít megtenni az első lépéseket az energiatudatosság felé.”

 

Az MVM Partner ZRt. „A vállalkozások energiatudatosságáért” pályázatának középvállalati kategóriájában a Centrum Jászapáti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta a szakértőktől a legtöbb pontot. A vállalat a megújuló energiaforrások felhasználása mellett a hulladék hőt is hasznosítja, és több felületen hőszigetelést is alkalmazott. Emellett fázisjavító kondenzátorokkal és eszközeik fejlesztésével tettek lépéseket az energiatudatosság irányába.

 

„A pályázó vállalkozások mindegyike elkötelezett az energiatudatosság mellett, és kiemelt figyelmet fordítanak környezetünk megóvására is. Büszkék vagyunk arra, hogy pályázatunkkal és konferenciánkkal hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a magyar vállalkozások energiatudatosabbá váljanak a jövőben.” – mondta el Bally Attila, az MVM Partner ZRt. vezérigazgatója.

  

Kisvállalati kategóriában az Uniotech Csomagolástechnikai Kft. győzött, amely 2011-ben döntött egy költségtakarékos, energetikai szempontból A+ kategóriájú, modern irodaház és csarnok felépítése mellett. Többek között automatikus zsaluzia, napelem, hővédó fóliák és inverteres klímaberendezések üzembe állítása révén tudták érzékelhetően csökkenteni energiaköltségeiket, mindemellett környezettudatos intézkedéseket vezettek be a vállalati kultúrájukban.

 

A mikrovállalati kategória nyertese a Bicskei Oroszlán Patika Bt. A vállalkozás energiatakarékos fényforrások és mozgásérzékelők, hővisszanyerős központi szellőztető rendszer és hőszigetelés révén jelentősen tudta csökkenteni energiafelhasználását. Emellett napelemes hálózati-visszatáplálásos rendszer és egyéb környezettudatos beruházások kiépítését mutatták be pályázatukban.

 

A díjakat Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bally Attila, az MVM Partner ZRt. vezérigazgatója és Major György értékesítési vezérigazgató-helyettes adták át a legjobbaknak, az eseményt pedig a témában rendezett kerekasztal-beszélgetés zárta.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció