DARPA-döntő: katasztrófaelhárításban is jeleskedniük kell a robotoknak

Az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) a jövő júniusban tartja robotversenyének döntőjét Kaliforniában. A Robotics Challenge versenysorozat döntőjét 2015. június 5-6-án tartják meg. A fejlesztőcsapatok 2 millió dolláros díjért versengenek, egy olyan feladatsorral, amely a DARPA szerint a versengés legnehezebb tesztje lesz.

A robotversenyt 2012-ben indították el. A virtuális próbakörök után 2013 decemberében Floridában tartották az első fizikai megméretést. A 17 versengő robotnak többek között feladata volt teljesíteni a kijelölt útvonalat, egyenetlen terepen haladni, egy bejárat elől eltakarítani a törmeléket, megmászni egy ipari létrát és kinyitni különféle ajtókat.

A jövő évi verseny hasonló akadályokat állít majd eléjük, de számos új követelménnyel nehezítve. Például a csapatok a feladatok alatt már nem köthetik rá robotjukat energiaforrásra, így arra kényszerülnek, hogy minél hatékonyabban végezzék el a feladatokat. Az emberek nem segíthetnek a felborult robotoknak sem. Ezenkívül a szervezők szándékosan szaggatott kommunikációt tesznek majd lehetővé, így imitálva a romló szolgáltatást, amellyel a katasztrófa helyszínére elsőként kiérkező csapatok valószínűleg találkoznának.

 


A sebesség is a korábbinál fontosabb tényező lesz a pontozásban: míg a résztvevőknek tavaly négy órájuk volt nyolc feladat elvégzésére, jövőre már csak egy órájuk lesz, hogy egyfolytában elvégezzék a kihívásokat.

A mérnökök mindennek ellenére még mindig messze járnak a kutatásban, mentésben és helyreállításban alkalmazható robotok kifejlesztésétől. Még a korszerű technológia ellenére is a robotok agya jelenleg a rovar- és az egéragy teljesítőképessége között egyensúlyoz. Míg néhány robot már tud padlót mosni és gyárban dolgozni emberi felügyelet nélkül, a katasztrófaelhárítás sokkal komplexebb és kiszámíthatatlanabb feladat.

A DARPA egyelőre nem publikálta a nyolc feladatot, ám közleménye szerint az egyik a csapatoknak is meglepetés lesz. Összességében a fejlesztők a verseny előtt sokkal kevesebb információt kapnak majd a feladatokról, hogy hitelesebben szimulálhassák nekik a katasztrófahelyzetet.

A 2013-as floridai versenyen a Google-tulajdonú japán SCHAFT Inc. kétlábú S-One robotja nyert. A csapat azóta kiszállt a versengésből, ám 11 másik csapat jelen lesz Kaliforniában. Mindegyikük 1,5 millió dolláros támogatást nyert a felkészülésre. A DARPA szerint más privát finanszírozású robotikai csapatoknak is lesz hely a versenyben.

Livescience / hirado.hu - fotó: Getty Images

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció