Párna alatt gyulladt ki egy Galaxy S4

Egy 13 éves lány párnája alatt kapott lángra egy Samsung Galaxy S4 mobil. Az égett szagra ébredt fel éjszaka, de akkor már a készülék menthetetlen állapotban volt.

Feltehetően túlmelegedett az akkumulátora annak a Galaxy S4 mobilnak, mely egy párna alatt gyulladt ki. A 13 éves texasi lány érezte a furcsa szagot az ágyában, ám először nem foglalkozott vele, és visszaaludt. Viszont a párna alól egyre jobban terjedt a szag, végül így vette észre, mi történt valójában. Ennek köszönhető, hogy csak a telefon járt pórul, és nagyobb baj nem történt.

A Samsung szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a termékeik biztonságosak, és kiemelte, hogy mint utóbb kiderült, hogy a telefonban található aksi nem eredeti volt, és nem is Samsung gyártmányról van szó.

A vállalat szerint fontos, hogy a felhasználókat megfelelően tájékoztassák arról, mi történik, ha nem eredeti aksival használják eszközeiket. Ezt meg is teszik, és a használati utasításaikban azt is pontosan leírják, hogy a készülékek nehézfémet tartalmaznak, melyek korlátozhatják a légáramlást, így könnyen tüzet okozhatnak.

A szóvivő azt is kifejtette, hogy az akkumulátorral kapcsolatos tűzeseteket minden esetben nagyon komolyan veszik, és a mostani készüléket is teljes körű vizsgálatnak vetik majd alá. Ráadásul a Samsung, annak ellenére, hogy feltehetően a nem eredeti aksi okozta a problémát, kicserélte a lány telefonját, valamint új matracot és párnát is vásároltak neki.

 

Dallas News | myFOXdfw.com

 

Forrás: Myfoxdfw.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció