Gondolatvezérelt robotkart fejlesztettek ki Amerikában

Gondolatvezérelt robotkart fejlesztettek ki az Egyesült Államokban egy tetraplég (négyvégtag-bénult) férfinek, az eszköz a korábbi neurobionikus protéziseknél sokkal gyorsabb és egyenletesebb mozgást tesz lehetővé.

A 34 éves Eric Sorto esetét, aki 2002-ben golyó okozta gerincsérülés következtében bénult le nyaktól lefelé, a Science legújabb számában ismertetik a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech), a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) és a Rancho Los Amigos Nemzeti Rehabilitációs Központ szakemberei.

A korábbi neurobionikus művégtagoknál a mesterséges információ-feldolgozó rendszereket a mozgásokért felelős motoros agykéregbe ültették be. Ez lehetővé tette a betegeknek a művégtag használatát, ám a mozdulatok lassúak és szaggatottak voltak.

Richard Andersen, a Caltech kutatójának irányításával folyó fejlesztések eredményeként sokkal változatosabb mozgásokat lehetővé tévő rendszert dolgoztak ki.

 



A korábbiaktól eltérően az érzékelőket a hátsó parietális (fali) kéregbe (PPC) ültették be, abba az agyi régióba, amely egyebek mellett integrálja a látási, tapintási és nyomásérzékelési információt, "kezdeményezi", majd megtervezi a mozgásokat, s részt vesz tevékenységeink szenzoros irányításában.

A Dél-Kaliforniai Egyetem orvosai két éve, 2013 áprilisában ötórás műtéttel ültettek be két apró, 4 milliméterszer 4 milliméteres chipet Sorto agyába, a PPC két különböző részébe. A szenzorok összesen 96 elektródát tartalmaznak, amelyek mindegyike egy-egy különálló idegsejt elektromos aktivitását észleli. A parányi eszközök vezetéken keresztül csatlakoznak a komputeres rendszerhez, amely feldolgozza a jeleket, dekódolja, hogy mit is akar az agy, valamint ellenőrzi a végrehajtóeszközöket, a számítógépes kurzort vagy a robotkart.

A műtétet követő rehabilitáció alatt a szakemberek először megtanították Sortót, hogy képzelje el, mit szeretne csinálni, anélkül, hogy lépésekre bontaná le a tervezett mozgásokat. A vizualizációs tréning után elkezdhette a külön asztalon elhelyezett robotkar mozgatását, amelyet először csak kézfogásra használt, majd bonyolultabb mozgásokat is elsajátított vele.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció