Nem figyelnek eléggé honlapjukra a kisvállalkozások

Annak ellenére, hogy a hazai kisvállalkozások jártasnak mondhatók az online technológia használatában, nagyon kevés figyelmet fordítanak a webes megjelenésre – derül ki a Magyar Telekom felméréséből. A kutatás szerint a kis cégek alig több mint negyede tart fenn honlapot, és többségük még mindig a személyes ismeretségre épít az új ügyfelek megszerzésénél.

A kisvállalkozások mindössze 26 százaléka működtet saját internetes honlapot Magyarországon, és 15 százalékuk tervezi, hogy indít webes felületet – derül ki a Magyar Telekom felméréséből. A céges honlapok alacsony elterjedtsége annak ellenére jellemző – állapítja meg a kutatás -, hogy a kkv-k az online eszközök és felületek használatában viszonylag tájékozottnak számítanak: 79 százalékuk nyilatkozott például úgy, hogy legalább heti rendszerességgel internetbanki felületet használ, 68 százalékuk valamelyik közösségi oldalnak is felhasználója, és közel háromnegyedük okostelefonnal is rendelkezik. A kutatás eredményei alapján a saját kilátások megítélése sem áll az internetes honlapok fejlesztésének útjában, hiszen a megkérdezettek 25 százaléka tervezi azt, hogy bővíti vállalkozását, 69 százalék szinten tartaná, és mindössze 4 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy leépítést terveznek. 

 

Figyelemre méltó viszont, hogy a felmérésben megkérdezett vállalkozások 56 százaléka ismerőstől, korábbi partnertől tájékozódik a potenciális új partnerekről, miközben az online keresőoldalakat csak 51 százalékuk használja a partner megismeréséhez. Az új ügyfelek pedig leginkább korábbi ügyfelek ajánlása alapján érkeznek a kkv-khoz – ezt a válaszadók 70 százaléka említette meg -, de sokat számít a személyes ismeretség is – 57 százalék -, miközben az internet csak az új ügyfélkapcsolatok alig negyedénél jut szerephez.

 

Verseny előnyt jelenthetne az új partnerek felé nyitás

A kutatásból kiderül az is, hogy a kisvállalkozások nagy része egy kis ügyfélkörre utalt a működése során: 30 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy 5 vagy kevesebb ügyfele van, további 56 százalékuk pedig legfeljebb 20 partnerrel működik együtt, ráadásul a válaszadók 75 százaléka visszatérő ügyfelekkel dolgozik. A kis ügyfélbázis ellenére viszont nem fordítanak jelentős energiát az új partnerek szerzésére a kisvállalkozások: mindössze 18 százalékuk ítélte úgy, hogy jelentős erőfeszítéseket tesz ennek érdekében. 

 

A céges honlap hasznát illetően pedig egyáltalán nem homogén a kkv-k véleménye: 34 százalékuk látja úgy, hogy egy saját honlap valamennyire hasznos lenne a vállalkozás jövője szempontjából, 22 százalékuk viszont egyértelműen úgy véli, hogy nem lenne hasznos, és viszonylag magas, 12 százalékos a bizonytalanok aránya is.

 

http://dogulindigital.com.au/

 

Céges honlap – félelmek és azok eloszlatása

A honlap elkészítése – illetve elkészíttetése – kapcsán a válaszadók 42 százaléka az időt tartja a legnagyobb akadálynak, 33 százalék a megfelelő szakértő, 29 százalék a pénz, 20 százalék pedig egy jó alkalmazás hiányára hivatkozik. Érdekes, hogy a kisvállalkozások ötödénél maga a vállalkozó készítené el a honlapot, 11 százalékuknál egy munkatársat bíznának meg ezzel, 28 százalékuk ismerőssel vagy rokonnal oldaná meg a kérdést, és csak 21 százalékuk venné igénybe szakértő vagy szolgáltató segítségét.

 

 „Még mindig sok kisvállalkozás látja úgy, hogy a legjobb ügyfélszerzési módszer a közvetlen, személyes ajánlás, holott ma már ez nincs így. A fiatalabb generációra különösen jellemző, hogy az interneten tájékozódik egy adott cégről, mielőtt igénybe venné a szolgáltatását, amelyhez a céges honlap megléte elengedhetetlen. Egyértelmű tehát, hogy egy vállalkozás ma már akkor lehet versenyképes, ha odafigyel a webes megjelenésre” – mondta a kutatás kapcsán Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis- és közepes vállalkozások területének vezérigazgató-helyettese. A céges honlap elkészítésénél viszont – tette hozzá Lakatos – érdemes szolgáltató segítségét igénybe venni, hiszen a webes felület az, amelyen az online keresést végző, potenciális ügyfél először kapcsolatba kerül a vállalkozással. Persze sok cégvezető tart attól, hogy a webes kezelő felület túl bonyolult: a Magyar Telekom Webkönnyen szolgáltatásánál viszont ezzel a gonddal sem kell számolni, hiszen a kezelő felület egyszerű, érthető és testre szabható, így akár a vezető, akár egy kolléga a munkája részeként is menedzselheti, sőt jelenleg a csomag része, hogy az induláskor a Telekom szakértői szakmai tanácsokkal is ellátják a weboldalt készítő vállalkozót.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció