A hazai vállalatok alig fele alkalmazza a big data analitikát a GE Innovációs Barométer felmérése szerint

Az innovációért felelős magyar vezetők 81%-a úgy véli, hogy a digitális ipari technológiák a következő 10 évben gyökeresen átalakítják majd az iparágakat, ugyanakkor 10-ből 8 magyar vállalatvezető aggódik is amiatt, hogy a technológiai fejlődés gyorsasága túlmutathat cége alkalmazkodási képességén - derült ki a GE Globális Innovációs Barométer Magyarországra először kiterjedő felméréséből. 

A GE által immár ötödik alkalommal elkészített kutatás során 2015 októbere és decembere között 23 országban, mintegy 3.000 innovációért felelős felsővezetőt és mintegy 1.400 szakértőt kérdeztek meg a digitalizáció és innováció üzleti környezetükre gyakorolt hatásáról. A Magyarországon 101 vezető bevonásával elkészült felmérés rávilágított arra, hogy noha a magyar vállalatvezetők optimistán tekintenek a digitalizáció munkaerő piacra és gyártástechnológiákra gyakorolt hatására, de mégis csak minden második magyar vezető alkalmazza a big data és a fejlett analitikai eszközök nyújtotta lehetőségeket az üzleti stratégia elkészítésében és a döntéshozatalban.

 

Big datában még nem vagyunk nagyok

Az egyre komplexebb, globális üzleti környezetben nemcsak a digitális versenyelőny megtartása, de a versenyben maradás egyik alapfeltétele a big data strukturált elemzése. Míg a globális döntéshozók 61%-a, addig az innovációért felelős magyar vezetők csak 49%-a  használja a stratégiai döntéshozatal során a cégek, magánszemélyek és intelligens hálózatok által napi szinten előállított hatalmas adatmennyiséget. A GE felméréséből kiderült, hogy a globális trendektől némileg elmaradva a magyar cégvezetők alacsonyabb mértékben gondolják úgy, hogy az innovációra irányuló partnerkapcsolatok és együttműködések közvetlen és pozitív hatással vannak vállalatuk pénzügyi eredményeire: mindössze 59%-uk látta úgy, hogy a cégük bevételei és profitja is növekedett az elmúlt évek innovációs együttműködéseinek köszönhetően.

 

 

„A digitális gazdaság nemcsak alapjaiban fog teljes iparágakat megváltoztatni, de pozitív multiplikátor hatással lesz napjaink gyártástechnológiáira, a nemzeti energiaellátásra és energiabiztonságra, az infrastruktúrára, a közlekedésre vagy az egészségügyre. A magyar vállalatok és a magyar állam számára is kiemelten fontos lehetőséget biztosítanak a digitális fejlesztések, mivel ezzel nemcsak értéket teremthetnek, de a termelékenységüket is magasabb szintre emelhetik. Az eszközök rendelkezésünkre állnak, így nemcsak az elhatározás, de a stratégiai gondolkodásmód és megfelelő partnerségi kapcsolatok kiépítése is kulcsfontosságú lehet a versenyképesség megőrzésére és új piaci lehetőségek kiaknázására” – mondta Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke.

 

A digitális darwinizmus kora 

Napjainkban már elfogadott tény a cégvezetők körében, hogy a globális versenyben maradás érdekében drasztikus fejlesztésekre és átgondolt innovációs stratégiára van szükségük. Hazánk innovációért felelős döntéshozóinak 84%-a (globálisan 90%-uk) gondolja úgy, hogy a leginnovatívabb vállalatok nemcsak új termékeket és szolgáltatások, de új, korábban nem létező piacokat is képesek létrehozni. Az innovációk ugyanakkor nemcsak lehetőséget biztosítanak a cégek számára, de fontos kihívás elé is állítják őket. A GE kutatása rávilágított arra, hogy a magyar cégvezetők 80%-a (világszerte 81%-uk) aggódik ugyanis amiatt, hogy a technológiák fejlődésének gyorsasága meghaladhatja saját vállalatuk innovációs és alkalmazkodási képességét. Ezzel beköszönt a digitális darwinizmus kora: vagyis aki lemarad, kimarad. A fentiek tükrében mégis figyelemreméltó, hogy a globális trendekhez hasonlóan a magyar döntéshozók 65%-a az óvatos megközelítést alkalmazza az innovációba történő befektetések során, a drasztikus és áttörő jellegű, de jóval kockázatosabb innovációs stratégiával szemben. Ennek megfelelően a vállalatok inkább a már meglévő és bevált termékeiket és szolgáltatásokat fejlesztik tovább, a gyökeresen új, akár az adott piacot alapjaiban megváltoztató termékek bevezetésével szemben.

 

A jövő ideális munkavállalója kiváló problémamegoldó

A digitális gazdaság rohamos fejlődése, valamint az innovatív termékek és szolgáltatások révén kialakuló új piacok a munkaerőpiacra is hatást gyakorolnak. Az innovációs stratégiát a saját üzleti stratégiájuk szerves részeként kezelő vállalatok számára a jövő tehetségei már nem a mély lexikai tudásukkal, vagy fejlett analitikai képességükkel válnak vonzó jelöltté: a GE Innovációs Barométer szerint a magyar innovációs döntéshozók a problémamegoldó képességet (78%), a kreativitást (74%), valamint a stratégiai gondolkodásmódot (45%) emelték ki, mint a versenyképesség szempontjából elvárt képességeket. 

 

 

„A magyar vezetők számára fontos kérdés, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk alkalmas-e a jövő tehetséges munkavállalóinak felkészítésére. A megkérdezett magyar döntéshozók szerint változásra van szükség, hiszen mindössze 40%-uk tartja a hazai oktatási rendszert késznek és alkalmasnak jelen formájában arra, hogy az innovációs fejlesztések gyorsaságával lépést tartó jelöltek léphessenek be a munka jövőbeli világába” – mutatott rá Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke.

 

Minden második magyar döntéshozó gondolja úgy, hogy a 4. ipari forradalomként is emlegetett digitális fejlődés pozitív hatással lesz a foglalkoztatásra, és mindössze 26%-uk tart ennek ellenkezőjétől. A fejlődés a munka természetére is hatással lesz: a GE kutatása szerint a magyar cégvezetők elsősorban az új, addig nem létező munkakörök születését (53%), az egyes kiemelt munkakörben dolgozók iránti megnövekedett keresletet (49%), valamint a munkavégzés rugalmasabb jellegét (45%) emelték ki. 

 

Az innováció globális bajnokai

A világszerte megkérdezett közel 3.000 innovációért felelős döntéshozó szerint magasan az Egyesült Államok (33%) vezet az innováció terén, míg a második helyre Japánt (17%), a harmadik pozícióba pedig Németországot (10%) sorolták. A képet érdekes módon árnyalja, ha az eredményeket összehasonlítjuk az INSEAD Globális Innovációs Indexének eredményeivel: az INSEAD indexén a listát Svédország vezeti, ezt követi az USA, majd Németország; míg Japán csak a 7. helyen szerepel. 

 

Az energiaszektor lehet az innováció és a digitális gazdaság legnagyobb nyertese

A világszerte megkérdezett 1.400 civil véleményvezér 61%-a gondolja úgy, hogy az innovációs fejlesztések és befektetések legnagyobb nyertese az energiaszektor lesz. A magyar innovációs döntéshozók szerint az energiaszektorba történő befektetések elsősorban az energiahatékonyságban (40%), és az energia elosztásának fejlődésében (38%) nyilvánulnak majd meg, valamint támogatni fogják hazánk energiafüggetlenségi erőfeszítéseit (35%) is.

 
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció