A Telekom gyorsítja a 4G-t a Balatonnál

A Telekom 8 Balaton-parti település frekventált részein duplájára, akár 300 Mbit/sec-re növelte 4G mobilinternet hálózatának elméleti maximum sebességét. A fejlesztésben érintett települések Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonlelle, Balatonszabadi, Fonyód, Gyenesdiás, Keszthely és Siófok. 

A tervek szerint a Telekom az év végéig több száz újabb bázisállomáson bekapcsolja a 4G+ (LTE-Advanced) nagysebességű szélessávú mobilinternet technológiát.

 

A fejlesztést többek között az okos eszközök terjedésének és a videófogyasztás emelkedésének betudható megnövekedett adatigény, továbbá a nyaralóhelyek fokozott kapacitásigénye indokolta. A Balaton-környéki településeken idén júliusban a Telekom mobilhálózatán mért 4G adatforgalom az egy évvel ezelőttihez képest duplájára, közel havi 240 TB-ra nőtt. (Összehasonlításképpen: egy téli hónap adatforgalma 37 TB körül alakult.)

 

A 4G+ technológia által lefedett területeken az ügyfelek az eddigiekhez képest akár kétszeres adatsebességet is tapasztalhatnak az erre alkalmas eszközök és díjcsomagok használatával. Még a nagyobb adatigényű tevékenységek során is, mint például videotartalom fel- illetve letöltés, zene letöltés vagy applikációk használata, az ügyfelek nagyobb sebességet és jobb felhasználói élményt érhetnek el akár csúcsidőben vagy tömegrendezvényeken, például stadionokban és fesztiválokon is. 

 

A Telekom kínálatából jelenleg több mint húszféle okos készülékkel (a ’category 6’ megjelölésű eszközökkel), a szolgáltató Next M és Next XL okostelefonos, továbbá Net&Roll M és Net&Roll L mobilinternetes díjcsomagjaival és azok Aranytárskártyás változataival tudják kihasználni a 4G+ szolgáltatás előnyeit a fejlesztésben érintett lakosok. A Telekom kínálatában ma már gyakorlatilag minden okostelefon, illetve okos eszköz képes a 4G hálózathoz való kapcsolódásra.

 

A Telekom 4G hálózatának kültéri lakossági lefedettsége 97,6%, beltéri lefedettsége pedig megközelíti a 85 százalékot.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció