2017-ben a 10 legfontosabb fogyasztói trend az Ericsson Consumer Lab jelentésében

Mesterséges intelligencia és virtuális valóság a középpontban

A várható fogyasztói trendekről szóló, jövőbe tekintő éves jelentésének legújabb, hatodik kiadásában az Ericsson Consumer Lab a 2017-ben és azt követő években várható 10 legfontosabb fogyasztói trendről számol be.

Az idei évben a mesterséges intelligencia (MI) a jelentés egyik központi témája, amelynek jelentősége a fogyasztók szerint folyamatosan növekszik a magánéletben és a munka területén egyaránt. 

 

Íme, a 10 legfontosabb fogyasztói trend 2017-re és a következő évekre:

  1. MI mindenütt: A haladó internethasználók 35 százaléka szeretne MI tanácsadót munkahelyén, és negyedük pedig a mesterséges intelligenciát már menedzsereként is elfogadná. Ugyanakkor a válaszadók mintegy fele tart attól, hogy az MI robotok miatt rövidesen sokan elveszíthetik állásukat.
  2. Lendületesen terjed a dolgok internete (IoT): A fogyasztók egyre többet használnak automatizált alkalmazásokat, elősegítve az IoT általános elterjedését. A válaszadók kétötöde szerint az okostelefonok képesek lesznek megtanulni szokásainkat, és helyettünk automatikusan elvégezni bizonyos feladatokat. 
  3. A gyalogosok önvezető autókat szeretnének: Úgy tűnik, hogy a jövő az önvezető autóké lesz. A gyalogosok egynegyede nagyobb biztonságban érezné magát az úttesten való átkelés során, ha az utakon kizárólag önvezető autók közlekednének, és 65 százalékuk saját magának is önvezető autót szeretne.
  4. Vegyes valóság: A virtuális valóság (VR) felhasználók közel négyötöde szerint mindössze három éven belül a VR megkülönböztethetetlen lesz a fizikai valóságtól. A válaszadók fele már most is szívesen használna olyan kesztyűt vagy cipőt, amellyel interakcióba léphetünk virtuális tárgyakkal.
  5. Gyógyszerek virtuális rosszullét ellen: Ahogy az önvezető autók valósággá válnak, úgy növekszik az igény az általuk okozott rosszullét kezelésére – a válaszadók 30 százaléka jelezte, hogy szükségük lesz majd a megfelelő gyógyszerekre, hogy ne „kavarodjon fel a gyomruk” az autózás során. A felhasználók egyharmada szerint a virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazások miatt fellépő rosszullét miatt is szükség lesz gyógyszerekre.
  6. Okostelefon biztonsági paradoxon: A felhasználók több mint fele már jelenleg is használ okostelefonján vészhelyzeti riasztó, értesítő illetve nyomkövető alkalmazást. Ugyanakkor azon válaszadók háromötöde, akik nagyobb biztonságban érzik magukat okostelefonjuknak köszönhetően, a telefonjuk nyújtotta biztonságérzet tudatában paradox módon több kockázatot vállalnak.
  7. Közösségi hírek egyoldalúsága: Sokan manapság a közösségi oldalakról szerzik be híreik, értesüléseik nagy részét. A válaszadók egyharmada jelezte, hogy fő hírforrásuk valamelyik közösségi oldal. És több mint egynegyedük jobban hisz ismerősei véleményének, mint a politikusokénak.
  8. Kiterjesztett személyes valóság: Az emberek több mint fele szívesen használna kiterjesztett valóság (AR) szemüveget a sötét környezet „megvilágítására” és a veszélyek észlelésére. Több mint egyharmaduk pedig szívesen kiretusálná a környezetében található zavaró elemeket.
  9. Megosztottság az adatvédelem terén: A haladó internethasználók kétötöde kizárólag titkosított szolgáltatásokat szeretne használni, de az emberek megosztottak a témában. Közel 50 százalékuk megelégedne egy minden szolgáltatásra kiterjedő „elfogadható” szintű adatvédelemmel, míg több mint egyharmaduk szerint az online adatvédelem és magánszféra már nem létezik.
  10. Mindent a nagyoktól: A haladó internethasználók több mint kétötöde legszívesebben minden terméket az öt nagy IT társaság valamelyikétől szerezne be. Háromnegyedük véleménye szerint erre akár már öt éven belül sor kerülhet.

 

 

A virtuális valóság (VR) térnyerésére reagálva Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab kutatási igazgatója elmondta: "Azt hiszem, túl kell lépnünk a valós idő (real time) fogalmán, és a realitásra kell koncentrálnunk. Az általunk valóságnak hívott dolog egyre személyesebbé és szubjektívebbé válik. A fogyasztók nem csak a közösségi hálózatokon veszik körbe magukat hasonló gondolkodású felhasználókkal, de a virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások révén már a körülöttük levő valós világból érzékelt dolgokat is testre szabhatják."

 

„A fogyasztók a jövőben is a maximális mobilitást várják el, így a hosszú akkumulátoridőt biztosító, azonnali és gyors kapcsolat iránti kereslet lendületesen nő. E tekintetben a realitás az, hogy eljött az 5G ideje.”

 

A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2017-ben jelentés az Ericsson ConsumerLab több mint 20 éves globális kutatási tapasztalatinak felhasználásával, a világ 14 nagyvárosában élő, haladó internethasználók körében 2016. októberben készített online felmérés eredményei alapján készült. Bár a kutatás csak 27 millió főt reprezentál, ők azok, akik a legkorábban veszik át a technológiai újdonságokat, így véleményük a jövőbeli trendek felmérése szempontjából fontos és iránymutató.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció