Sikeres a Green Fox Academy programozó képzése

Többszáz programozó képzését tervezi idén a Green Fox Academy. A másfél éve alakult iskola különlegessége, hogy diákjai nagyrészt pályaelhagyó diplomások, akiknek nincs programozói előképzettsége - a négy hónapos képzés sikeres elvégzése után viszont szinte garantáltan álláshoz jutnak.

A Green Fox Academy ma 17 informatikai céggel dolgozik együtt, melyek a sikeresen végzett és rajtuk keresztül elhelyezkedett hallgatóknak minimum nettó 220 ezer forintos kezdőfizetést tudnak garantálni. A képzésben eddig résztvevők döntő többsége már a négy hónapos kurzus elvégzése előtt munkaajánlatot kapott. Az eddig sikeresen végzett 37 hallgatóból - két kivétellel - mindannyian elhelyezkedtek. Ma már az is elmondható, hogy a jelenleg 1000 informatikust foglalkoztató, ipari szoftvereket fejlesztő evosoft Hungary Kft. egy egész osztályra “leszerződött”. A jelenleg zajló képzés végén egy teljes csapatot, azaz húsz fő, c++ programozási nyelvben otthonosan mozgó juniort visz magával a cég. “Ma sokkal nehezebb felkészült informatikust találni, mint 2-3 évvel ezelőtt, miközben egyre több területen van szükség programozói tudásra. Olyan munkakörök esetében is, amelyekre korábban nem is gondoltunk.” - mondja Petényi István, az evosoft operatív igazgatója. Ahogy mondják, ma a programozókat a cégek nem az állásportálokon találják meg, és a munkát kereső szakemberek sem oda töltik fel az önéletrajzukat. Alternatív utakat kell találni ahhoz, hogy felkészült informatikusokat tudjanak felvenni, és ebben az olyan iskolák, mint a Green Fox Academy, nagy segítséget nyújtanak.

 

A Green Fox négy hónapos képzésének díja 990 ezer forint plusz áfa, melyet a diákoknak előre kell befizetniük. Ha erre nincs módjuk, ma már utófinanszírozásra is van lehetőség. Ebben az esetben a tandíj 1 millió 290 ezer forint plusz áfa, amit a képzés elvégzése után 18 havi részletben kell megfizetni. “A magas tandíj oka részben az is, hogy a Green Fox az oktatóit a piacon dolgozó legjobb szakemberekből verbuválja. Egy csoportot minimum három mentor tanít. Fontos tudni, hogy a kurzus költségeinek a tandíj csak egy részét teszi ki, a másik, igen jelentős hányadát a támogató cégek állják, fejvadász díj formájában. Emiatt is vagyunk üzletileg különösen érdekeltek abban, hogy jó minőséget nyújtsunk.” - mondja Fazekas Barbara, a Green Fox Academy vezetője és társalapítója.

 

 

A képzés ideje alatt a hallgatóknak napi 11 órás elfoglaltsággal kell számolniuk, és 640 órát töltenek el gyakorlati projekteken. Ez azt is jelenti, hogy nagyságrendileg akkora kódolási gyakorlattal rendelkeznek majd, mint egy többéves BSc-s képzés végén. Az oktatásban két teljes állású pszichológus is részt vesz. Ez azért fontos, mert a Green Fox nem csak a szakmai tudást tartja szem előtt, de azt is, hogy a hallgatók hogyan tudják értékesíteni  tudásukat. Az iskola egy négylépcsős felvételi folyamat során választja ki a jelentkezők közül a legjobbakat. A fókusz azon van, hogy a programozói szakma valóban illik-e a személyiségükhöz és a képességeikhez. A legfontosabb pedig a motiváció, és az újdonságok és a tanulás iránti vágy. A hiperintenzív képzés nem véletlenül ilyen rövid. Az alapítók nem szeretnének elavult tudást átadni a hallgatóknak, márpedig véleményük szerint egy 1-2 éves tanfolyam esetében már az is előfordulhat, hogy elévül, amit a képzés elején megtanul a hallgató. “Emellett azért választottuk ezt a rövid formátumú oktatási modellt, mert azt szeretnénk, hogy minél kevesebbet töltsenek a diákjaink munka nélkül.” - mondja Kökény Tamás, a Green Fox technológiai vezetője és társalapítója.

 

“Azzal tisztában vagyunk, hogy nem mi egyedül fogjuk az informatikus hiány okozta problémákat a magyar munkaerőpiacon megoldani. Tudjuk, hogy húszezernyi porgramozó hiányzik a piacról. Mi eddig összesen száz hallgatót vettünk fel, és hatvanan jelenleg is a képzést végzik.” - mondja Fazekas Barbara. “Öt-hatszoros a túljelentkezés az iskolánkba, de ahhoz, hogy működni tudjunk, egyelőre csak a jelentkezők kis hányadát tudjuk felvenni. Ám azon dolgozunk, hogy ezt a számot bővítsük. Hangsúlyozni kell, hogy a kiválasztás alapja nem az, hogy ki mennyire tud programozni. 76 százaléka már rendelkezik egy vagy több diplomával, de fontos tudni, hogy a jelentkezők döntő többségének nincsen informatikai előképzettsége. Van köztük képzőművész, fogtechnikus, jógaoktató, jogász, és közgazdász is. Nincsen felső korhatár, várjuk a negyvenen felüli pályamódosítókat is. Az eddigi legidősebb diákunk egy 44 éves, háromgyerekes, szolnoki családapa volt, a legfiatalabb pedig egy 21 éves egyetemista. A lényeg, hogy akarjanak és tudjanak újat tanulni.” - teszi hozzá Fazekas Barbara.

 

A Green Fox Academy 2017-ben a legpesszimistább becslés szerint is 200 hallgatót tud fogadni. Újdonság, hogy már nem csak szoftverfejlesztőket, de hardver programozókat is képeznek majd.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció