A régió legnagyobb HoloLens Hackatonja Budapesten

Háromnapos hackatonon mérik össze tudásukat a régió legjobb fejlesztői májusban. A Microsoft Magyarország technológiai maratonjának főszereplői a HoloLens és a Windows Mixed Reality lesznek, az inspirációról pedig a téma hazai és nemzetközi szakértői gondoskodnak.

Programozókat, 3D-dizájnereket, amatőr és profi informatikusokat egyaránt vár a térség legnagyobb szabású HoloLens hackatonja. A Microsoft által meghirdetett verseny nyitott, a szervezők vállalati és privát csapatokat, illetve egyéni fejlesztőket is örömmel látnak a megmérettetésen. Felső határ nincs: a csapatok bármekkorák lehetnek, ahogyan tudásból, előzetes tapasztalatból is bármennyi hozható. A háromnapos program az ötletekről, a megoldásokról és az együttműködésről szól – az egyetlen megkötés, hogy a fejlesztést a Windows Mixed Reality (WMR) illetve a HoloLens témakörében kell megvalósítani. Ebben segít majd, hogy jelen lesznek a Microsoft WMR-specialistái és a HoloLens régiós vezetői, vagyis a profiktól lehet útmutatást és inspirációt kapni.

A Microsoft rendezvénye léptékét és időtartamát tekintve is kiemelkedik a hasonló seregszemlék mezőnyéből. Három napon át zajlik majd a küzdelem. Az első két nap a fejlesztéseké, az ötletek kidolgozásáé, a harmadik napon pedig a zsűri – benne Tomas Koskával, a HoloLens közép- és kelet-európai vezetőjével, és Mihályfi Zsolttal, a 360world ügyvezetőjével értékel és eredményt hirdet.

A csapatok két kategóriában – vállalati és egyéni, azaz független fejlesztőkből álló teamek – versengenek majd az elsőségért május 11-e és 13-a között a Graphisoft Parkban. A regisztráció elkezdődött, és érdemes igyekezni: a helyek rohamosan fogynak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció