Hivatalos digitális oktatási képzést nyújt pedagógusoknak a HiperSuli

Az idén ötödik éve futó HiperSuli digitális oktatási program mostantól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által akkreditált tanárképzés formájában érhető el minden pedagógus számára. A képzésben résztvevők a HiperSuli eddigi összegyűlt pedagógiai tapasztalataira épülő módszertanokat sajátíthatják el, így a digitális eszközöket és az internet használatát napjaink valós igényeire építve emelhetik be tanári munkájukba. A képzés sikeres teljesítéséért 30 kreditpont jár.

Mérföldkő a Telenor digitális oktatási programjában

A HiperSuli 2015-ben indult 5 iskolában, első évben az eszköz- és mobilinternet-ellátottságra fókuszált. A tanárok digitális kompetenciájának fontosságát felismerve a HiperSuli program fő hangsúlya rövid időn belül a pedagógusok ezen képességeinek fejlesztésére tevődött át.  Mára országosan 20 intézmény több mint 5600 diákja és közel 300 pedagógusa vesz részt a programban. Ebben a tanári közösségben, óralátogatásokon, egyeztetések során és a rendszeres HiperSuli tanári találkozókon összegzett tapasztalatokat gyűjtötte össze a Telenor, és akkreditált tanárképzési tervként nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A „HiperSuli digitális módszertani képzés” programot 2019 januárjában az Oktatási Hivatal jóváhagyta, amivel megnyílt a lehetőség a hivatalos, akkreditált tanárképzések előtt is bármely pedagógus számára.

 

 

A képzés a „miért?”-ekre és „hogyan?”-okra kíván választ adni: miért jó, miért nem jó a digitális eszköz az oktatásban; hogyan tudjuk úgy bevonni az eszközöket, hogy azok a diákok előnyére váljanak; hogyan tudjuk segíteni a diákok megértését, tanulását ezekkel az eszközökkel; milyen módszertannal érdemes ezeket bevonni a különböző témájú tanórákba, és mikor nem érdemes ezeket használni? A képzés célja, hogy a tanárok a sikeres teljesítést követően magabiztosan mozogjanak a tanteremben digitális eszközök között is, képesek legyenek a meglévő digitális eszközöket – akár iskolai eszközök, akár a diákok saját eszközei – integrálni a tanóráikba, ezzel is segítve gyerekeknek a felkészülést a 21. század valós kihívásaira.

 

Indul is az első képzés – megkezdődött a jelentkezés

A „HiperSuli digitális módszertani képzés” 3x10, összesen 30 órás program, amit 3 napra elosztva tartanak a HiperSuli szakemberei. Az első képzés időpontjai 2019. március 8., 22., 29., helyszíne a budapesti Google Grund. A képzés további részletei és a jelentkezés módja a következő linken érhető el: https://hipersuli.hu/node/157 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció