Az Ekol alapítója visszavásárolta cégének részvénytöbbségét

Egy kézbe került Európa egyik vezető logisztikai társasága, az Ekol Lojistik A. Ş. ellenőrzése azt követően, hogy Ahmet Musul, a cég alapítója és többségi tulajdonosa a részvények 37 százalékának visszavásárlásával 90 százalék fölé növelte tulajdonrészét. A vállalat, amely 15 európai országban, köztük Magyarországon kínál átfogó logisztikai szolgáltatásokat ezzel ismét 100 százalékos török tulajdonba került.

Az Ekol elnöke a részvényeket az Abu Dhabi székhelyű Invest AD valamint a Japánban bejegyzett SBI Holdings Inc leányvállalata, a Rigond Finance SARL társaságtól vásárolta. Az akvizíció a török versenyhatóság jóváhagyását követően lezárult. Ahmet Musul kijelentette, hogy az Ekol az elkövetkezendő időszakban folytatja növekedési céljai megvalósítását. „Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy Európa első számú logisztikai társaságává váljunk. A részvények visszavásárlása tovább segíti azon törekvésünket, hogy az Ekol teljes mértékben munkavállalói tulajdonba kerülhessen” – hangsúlyozta.

 

A magyar leányvállalat további erősödést vár a változástól

Kovács Ákos, a budapesti Ekol Logistics Kft. ügyvezető igazgatója az akvizícióval kapcsolatban kifejtette, hogy a tulajdonosi szerkezet egyszerűsödése tovább gyorsítja a kft.-t támogató eddig is hatékony konszern szintű döntési folyamatokat. A magyar leányvállat a megalakítása óta eltelt alig több mint 5 év alatt minden évben kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni. A 2018-as várható árbevétel elérheti a 16 milliárd forintot, ami a megelőző évi teljesítményhez képest kiugró, mintegy 30 százalékos forgalombővülést jelent – közölte Kovács Ákos hozzátéve, hogy a társaság 375 logisztikai szakemberével, szállítmányozási szolgáltatásaival az elmúlt évben 406 ezer tonna árut juttatott el a megrendelők által megjelölt célállomásokra. A kft. tevékenységében folyamatosan bővíti a környezettudatos fuvarozási megoldások arányát: 2018-ban a közutak terhelését és az üvegházhatású gázok kibocsátását azzal csökkentette, hogy 5000 pótkocsit vasúton továbbított. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció