Vírusjárvánnyal kapcsolatos feladatot kellett megoldani a programozó bajnokságon

Az Ericsson Programozó Bajnokság egy országos szakmai verseny, melyen középiskolások, egyetemi hallgatók és tapasztalt „szenior” programozók is elindulhatnak. A bajnokságot idén éppen tizedik alkalommal rendezték meg, és mint minden évben, most is egy aktuális téma köré szervezték a versenyt, ami mi is lehetett volna más, mint természetesen a vírushelyzet. Az idei győztes a Cloudberries csapata lett.

A verseny kiírása szerint GAIA fiktív világában egy makacs vírusos betegség ütötte fel a fejét és aktív terjedéssel fertőzi a lakosságot már egy éve. Rendelkezésre áll egy vakcina, ám a gyártásnak vannak kapacitáskorlátai. A csapatoknak olyan mesterséges intelligencia alapú megoldást kellett fejlesztenie, mely a korlátozottan rendelkezésre álló vakcinát a leghatékonyabban osztja el. A vírusmentesített területeken ugyanis újabb gyártókapacitások alakulnak ki, így közelebb kerül a végső cél, Gaia teljes vírusmentesítése.

 

A versenyen idén 198 csapat összesen 594 versenyzője indult el. A döntőbe összesen 12, három szenior és kilenc diák csapat jutott be. Idén a döntőt online rendezték meg, így a csapatok virtuális gépekkel a felhőben dolgoztak együtt a programjukon. A fődíj egy-egy LEGO MINDSTORMS Robot Inventor; a második helyezettek éves Pluralsight előfizetéssel, a harmadik helyezzetek JBL fejhallgatóval lettek gazdagabbak.

 

 

Az 5G technológia térnyerésével a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás egyre több problémára adhat megoldást. Az egyre bonyolultabb hálózatokban a nagy mennyiségű adat és számítás az emberi agy számára már felfoghatatlan, így sok helyütt a számítógépeket kell beprogramoznunk a problémák megoldására. Az idei versenyben az indulóknak egy ilyen lehetséges probléma megoldásában kellett bizonyítaniuk.

 

Az 5G-technológiára épülő alkalmazási területek bővüléséhez az Ericsson budapesti K+F Központjában dolgozó magyar mérnökök is jelentősen hozzájárulnak. Az Ericsson egyik legjelentősebb infokommunikációs és kutatás-fejlesztési központja Magyarországon található, ahol a szakemberek élenjáró technológiákon, az 5G mellett a gépi tanulás, mesterséges intelligencia, az IoT, a Security és a Cloud területeken dolgoznak. Magyarország egyik legkorszerűbb irodaépülete, az Ericsson Ház ezen kívül otthont ad hazánk egyik legnagyobb fejlesztési laboratóriumának és az Ericsson innovációs műhelyének, az Ericsson Garázsnak is. Az Ericsson Magyarország hosszú múltra visszatekintő egyetemi kapcsolatokkal rendelkezik, ezeknek köszönhetően is számos újdonság látott napvilágot meg Magyarországon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció