Rangos díjat nyert a Magyarországon is ismert építőipari szoftver gyártója

Idén első alkalommal adták át Ausztriában a világ egyik vezető könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalata, az EY és partnerei által alapított EY Scale-up Awards díjakat. Az elismeréssel, és az azzal járó, 100 ezer euró értékű képzési, tanácsadási csomaggal az osztrák piacon kiemelkedően teljesítő, innovatív vállalkozásokat támogatják. A fődíjat szoros versenyben a Magyarországon is forgalmazott építőipari szoftver gyártója, a PlanRadar érdemelte ki.

 A verseny komolyságát jelzi, hogy az első körben 150 pályázat érkezett a zsűrihez, amely 10 kategóriában hirdetett győztest. A megmérettetésen azok a cégek vehettek részt, amelyek legalább 10 alkalmazottat foglalkoztatnak és három egymást követő évben növekedést értek el a létszámban vagy az árbevételben. A szabályok értelmében a kategóriák első helyezettjei jutottak tovább a nagydöntőbe, amelyben a PlanRadar végzett az élen, így 2022-ben kiérdemelte az Ausztria legjobb scale-upja címet. A zsűri értékelése szerint a jelentkezők száma és felkészültsége felülmúlta az előzetes várakozásokat, ami azt jelzi, hogy a dinamikusan növekvő start-up és scale-up vállalkozások egyre fontosabb szerepet játszanak az ország gazdasági életében. Különösen az innovációban, az értékteremtésben, a magas képzettséget igénylő, a fiatal tehetségek számára is vonzó munkahelyek létrehozásban válnak egyre inkább meghatározó, megkerülhetetlen szereplőkké.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy az építőipar képviselőjeként a PlanRadar nyerte el az elismerést ebben a rangos versenyben, a díj megerősít minket abban, hogy jó úton járunk. Az ágazat komoly fejlődés előtt áll, amelyben meghatározó szerepe lesz a digitalizációnak. Külön öröm számunkra, hogy Magyarországon is egyre több felhasználó ismeri fel a korszerű megoldások által biztosított előnyöket, amelyekkel időt és pénzt takarítanak meg, javítják hatékonyságukat, erősítik versenyképességüket” – mondja Simon Szilárd, a bécsi székhelyű cég magyarországi csapatának képviselője.

 

A hatékonyság növelésére azért is szükség van, mert éves alapon és havi összevetésben is csökkent júniusban a hazai építőipar teljesítménye, közölte az augusztus közepén kiadott gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. 2022 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2 százalékkal alacsonyabb volt a májusinál. A második negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 25 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A digitalizáció nem jelent megoldást minden problémára, de hatékony eszköz lehet az iparági szereplők kezében a tervezési, kivitelezési, épületfenntartási folyamatok összehangolására, a hibák kiszűrésére és gyors kijavítására, a sok esetben szinte naponta bekövetkező munkaszervezési változások, nem várt események kezelésére.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció