760 milliárd forintos keret a hazai digitalizációs fejlesztésekre

Több mint 760 milliárd Ft támogatás lesz elérhető a 2021-27. között a DIMOP Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (SZIP) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.

Megjelent a Miniszterelnöki Kabinetiroda (MKI) által előkészített 760 milliárd Ft támogatást nyújtó Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz) új, módosított Éves Fejlesztési Kerete (ÉFK). A dokumentum meghatározza az egyes operatív programok (OP) következő évekre tervezett tevékenységeit és az adott program forrásainak elosztását.

 

Az 1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozattal kihirdetett ÉFK közel 700 milliárd forint értékben jelöl meg digitalizációs forrásköltést. “Az első, 2021 őszén napvilágot látott ÉFK-hoz képest a konstrukciók megújított listáját a választásokat követő kormányzati átrendeződés, a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) létrejötte, az új szakpolitikai vezetéssel a stratégiai hangsúlyok újragondolása, illetve az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeként az OP szakmai tartalmának változása indukálta” – magyarázza Kész Ákos Tamás, a Königsberg Consulting Kft. szakértője.

 

A DIMOP Plusz célja a digitális technológiák felhasználásának ösztönzése a kormányzatban, az oktatásban, az egészségügyben, az üzleti szektorban és más területeken. A DIMOP Plusz és Éves Fejlesztési Kerete a kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére, az állami szervek digitalizációjára, az ország zöld átállásának IKT alapú támogatására, a hazai távközlési infrastruktúra megújítására és az állampolgárok digitális készségeinek javítására összpontosít. 

 

“Várakozásaink szerint a leghamarabb, remélhetőleg még az idei évben az OP 4. prioritásának (Digitális készségek) felhívásai nyílhatnak meg. Ezt indokolja, hogy ebben a prioritásban szerepelnek a magánszemélyek digitális tudását fejlesztő (soft skills), illetve digitális oktatási fókuszú konstrukciók. Azért feltételezzük, hogy először ezek indulnak mert a DIMOP 1. és 2. prioritásban tervezett digitális gazdaság, e-közigazgatási, e-közszolgáltatási és egyéb állami infokommunikációs fejlesztések, szolgáltatások használata azokra épülve tud kellő hatékonysággal megvalósulni a lakossági körben” – mondja Kész Ákos Tamás. 

 

Ezen felhívások között jelenik meg a digitális tanulás fejlesztése, a köznevelési és szakképzési intézmények kompetenciáinak és képzési tartalmainak fejlesztése, továbbá a közfeladat ellátásban dolgozók és az állampolgárok digitális kompetenciáinak fejlesztése. A 4. prioritás konstrukcióinak kedvezményezettjei felsőoktatási és képzési intézmények, de jellemzően az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. (IKK) által vezetett konzorciumok lesznek. A DIMOP Plusz 3. prioritásában jelenik meg a korábban is futó Szupergyors Internet Program (SZIP) folytatását jelentő Gigabit Magyarország Program, melynek kedvezményezettjei, a projektek megvalósítói távközlési vállalkozások lesznek. 

 

freepik.com

 

Intelligensebb Magyarország

 

Várhatóan a legnagyobb érdeklődésre számot tartó eleme az OP-nek az 1-es, Intelligensebb Magyarország program. Itt jelennek meg elsődlegesen a vállalkozások számára releváns felhívások és indulnak az őket célzó konstrukciók. A legnagyobb keretösszegű (48 milliárd Ft) ezek között a “Dedikált K+F+I és a piacra lépést támogató program a digitális gazdaság szereplőinek” (DIMOP Plusz-1.1.2), ahol a kedvezményezettek IKT vállalkozások, felsőoktatási intézmények, egyéb (pl. állami) szervezetek lehetnek. “Véleményünk szerint nagy érdeklődésre tarthatnak számot majd az újdonságnak ható “Iparági non-profit szereplők bevonásával, ágazati típus problémákra alkalmazható modell megoldások létrehozása” (DIMOP Plusz-1.2.2) és a “Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében” (DIMOP Plusz-1.2.3/A) című konstrukciók is” – mondja Kész Ákos Tamás. Viszonylag mérsékelt keretösszeggel, de folytatódni fog a sikeresnek tekinthető Modern Vállalkozások Programja (DIMOP Plusz 1.2.7), amely 2015 óta nyújt nagy eléréssel (GINOP-ból finanszírozott) támogatást a vállalkozásoknak a digitális modernizációhoz és versenyképességük növeléséhez.

 

Elektronikus ügyintézési felületek korszerűsítése

 

A közigazgatásban megvalósuló projektek közül érdemes kiemelni az “Elektronikus ügyintézési felületek korszerűsítése” (DIMOP Plusz-1.3.2) című konstrukciót, amelynek eredményeivel sokan találkozhatnak majd jövőbeli ügyintézésük során, ahogy a “Virtuális Kormányablak” (DIMOP Plusz-1.3.3) fejlesztéseivel is. Szintén az állampolgári ügyintézést elősegítendő valósulhat majd meg az “Életesemény alapú, teljes felhasználói életutat lefedő állampolgári információs és ügyintézési megoldások kialakítása” (DIMOP Plusz-1.3.9). “Ezek értelemszerűen kiemelt projektként megvalósuló fejlesztések lesznek, így közvetlenül csak egy meghatározott, jogszabályban kijelölt kormányzati kör részesül majd a támogatásból, közvetve azonban minden ügyintéző állampolgár profitál a fejlesztésből” – teszi hozzá a szakember. 

 

További kedvezményezett kör várható

 

Számos pályázati kiírásra lehet számítani a DIMOP Plusz 2.-ben (Hi- tech és zöld átállás). A nagyobb keretösszeggel rendelkező és így szélesebb kedvezményezetti kört elérni képes pályázatok között említhetők az “Időjárásfüggő és megújuló energia alapú energiatermelők villamosenergia-rendszerbe integrálását támogató informatikai fejlesztések” (DIMOP Plusz-2.2.2), az “Energia menedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése önkormányzatok számára” (DIMOP Plusz-2.1.1.) vagy az “energia hatékony felhasználását támogató informatikai megoldások bevezetése” különböző szektorokban. A nem kiemelt projektek esetében az önkormányzatoknak, felsőoktatási intézményeknek érdemes időben felkészülni, mert ők fognak tudni megjelenni a kedvezményezettek között. 

 

“Remélhetőleg a fenti programok, a Magyarország és az Európai Bizottság között már régóta húzódó vitás kérdések rendezése és tárgyalási folyamat legkésőbb nyár végéig várható lezárultával 2024 elejéig a szükséges előkészítési munkák után elindulhatnak” – teszi hozzá Kész Ákos Tamás.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció