Magyar fejlesztésű robotok hódíthatnak Európában

Mintegy száz új, saját fejlesztésű autonóm takarítórobot üzembe helyezése kezdődött el a B+N Referencia Zrt. hazai mérnökcsapata munkájának eredményeként. A korábbi széria tagjai már évek óta bizonyítanak többek közt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főváros metróállomásain, de Lengyelországban, Szlovéniában és Romániában is tesztelik az emberekkel kooperálni képes robotokat. A csapat egy jelenlegi kutatása pedig arra irányul, hogy akár tömegközlekedési eszközökön vett minták alapján mielőbb jelezni lehessen a járványügyi szempontból veszélyes kórokozók jelenlétét és számuk hirtelen növekedését.

Az első szériás, itthon kifejlesztett robot még 2019-ben állt munkába főleg az egybefüggő nagy területekkel rendelkező helyszíneken. A budapesti repülőtér és a metróállomások mellett, ilyen eszközök dolgoznak még sok hazai pályaudvaron, de számos sportlétesítményben (pl.: Puskás Aréna, Groupama Aréna, MVM Dome) és kórházban, jelenleg is mintegy 50 darab.

 

Idén egy szintén saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciát alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa is elkészült, ennek gyártása a szükséges tesztek után indulhat majd el. A fejlett tájékozódási képességekkel rendelkező, UV-C sugárzást alkalmazó robotok iránti igényt az olyan, főleg nagy tömegek által látogatott, nagy fertőzésveszélynek kitett helyszínek, létesítmények gyors és hatékony megtisztítása teremtette meg, mint például a kórházak, ahol az összes kórokozót – beleértve a rezisztens kórokozókat is – elpusztító fertőtlenítő eljárás szükséges.

 

 

A K+F csapat további fontos tevékenysége egy olyan, a kórházi takarításba integrált, az onnan vett mintákban található örökítő anyag laboratóriumi vizsgálatán alapuló elemző rendszer kifejlesztése, amely képes felismerni a kórokozókat. Ez az eljárás lehetőséget nyújthat a fertőző kolóniák gyors detektálására, a fertőzési kockázat növekedésének jelzésére, a kórházi fertőzések számának csökkentésére, de akár az irodaházakban és közösségi közlekedési eszközökön is használható lehet, fontos információkat szolgáltatva a megjelenő kórokozókról.

 

 

„A kollégáimmal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az Ipar 4.0 vívmányaiból minél több megoldást állítsunk a létesítményüzemeltetés szolgálatába. A mesterséges intelligencia, a fejlett robotika nagyban hozzá tud minket segíteni ahhoz, hogy egyre több területen vessünk be az emberrel együttműködni képes autonóm eszközöket. A mi esetünkben a takarítás és a fertőtlenítés kapcsán már működőképes technológiákról beszélhetünk, de más területen, például a bioinformatikában is vannak terveink” – foglalta össze Zalka Péter, a B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési vezetője.

 

 

A takarítórobotok esetében a fő kihívás a terepakadályok önálló leküzdése volt. Az eszköz maga tervezi a bejárási útvonalat az előzetesen elkészített takarítási helyszíntérkép alapján és egyedi vezérlőrendszere segíti abban, hogy kikerülje a váratlan akadályokat. Képes megjegyezni és visszatérni a kihagyott területekre, a munkáról pedig automatikus feljegyzést készít. Az új széria gyorsabb és hatékonyabb, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi 600 négyzetméter/óra helyett, akár 1100 négyzetmétert is képes megtisztítani óránként, köszönhetően mechanikai és elektronikai újításainak.

 

Az idei évtől LAB/DA Innovations névre keresztelt csapat, a kelet-közép-európai létesítményüzemeltetési piacon meghatározó szerepet betöltő B+N Referencia Zrt. kutatási és fejlesztési részlege 2016 óta működik. A robottechnológia, az UVC-fénnyel való fertőtlenítés és a mikrobiológiai környezetmonitoring területén elért eddigi sikerek iránt már külföldről is nagy érdeklődés tapasztalható. Jelenleg is három országban: Lengyelországban, Szlovéniában és Romániában tesztelik a robotok képességeit, de közel-keleti partnerekkel is zajlanak tárgyalások. A több mint 20 fős magyar mérnökcsapat, köztük tudományos munkatársak, mechanikai, elektronikai és szoftverfejlesztő szakemberek, valamint robotüzemeltető technikusok tesztközpontja is Budapesten található.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció