A HP informatikai rendszere is hozzájárult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal európai uniós akreditációjáho

A HP Magyarország sikeresen valósította meg az első uniós léptékű projektet Magyarországon. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer 240 ezer magyar gazdálkodó részére teszi elérhetővé az uniós támogatásokat.
A HP Magyarország vezetésével rekordgyorsasággal sikeresen lezárult első, uniós méretű fejlesztés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkapta a végleges akreditációt. A projekt 2004-ben indult, 2005-ben sor került a rendszer főkönyvi, térinformatikai funkciókkal való bővítésére, illetve további jogcímek kezelésének informatikai megvalósítására. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) közel negyedmillió magyar gazdálkodó számára folyósítja járandóságaikat. A rendszer lényege, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően alapeszköze legyen a gazdálkodók által benyújtott pályázatok befogadásának, ellenőrzésének és kifizetésének, valamint összekötő kapocsként működjön a földhasználók, a statisztikai nyilvántartások, az Államkincstár és az Európai Unió között.

A feladat nagymértékű komplexitása, a magas nemzetközi elvárások és a rövid határidő miatt a HP Magyarország szakemberei ír, holland, cseh és magyar szakértők és vállalkozások bevonásával, és komoly nemzetközi konzorcium támogatásával végezték a fejlesztést.

A rendszer mintegy 240 ezer magyar gazdálkodó munkáját kíséri figyelemmel, dolgozza fel adataikat és biztosítja pénzügyi támogatásukat. Az IIER átfogja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal teljes, közösségi forrásokból származó, agrártámogatásokkal kapcsolatos tevékenységét és kapcsolódik az FVM más intézményeiben futó egyéb informatikai alkalmazásokhoz.

A rendszer létrejötte különösen nagy jelentőségű, hiszen az Európai Bizottság még 2003. végén is kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben az IIER bevezetésének elmaradása miatt, ami a magyar gazdák uniós pénzügyi támogatásának előfeltétele volt. Különösen nagy fontosságú, hogy a rendszer minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljon, amit a HP Magyarország alvállalkozóival gyorsan és hatékonyan kivitelezett. Mint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kifejtette, az erőfeszítések hatására Magyarországnak a 2004-es kifizetéseket 2005. áprilisában, éppen az uniós határidőn belül sikerült teljesítenie, míg a 2005-ös területalapú támogatások kifizetésének tekintetében a decemberi folyósítással hazánk az első három uniós tagország között van.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció