A Microsoft Imagine Cup 2006 Közép és Kelet-Európai győztesei

A 2006-os Imagine Cup Közép-Kelet-Európai régiós döntőjén a 13 Közép- és Kelet-Európából érkezett diákcsapatból három napos versengés után végül a szlovén csapat került ki győztesen. A győztes csapat a második és harmadik helyezettel együtt fogja képviselni a régiót a 2006-os Imagine Cup világdöntőjén, amelyet az indiai Delhiben tartanak majd idén augusztusban.
A Microsoft Imagine Cup minden évben versenyt hirdet a világ bármely részén élő diákok részére, hogy fejlesszenek ki, és mutassanak be olyan új technológiákat, amelyek egy bizonyos problémakörre nyújtanak megoldást. Az idei év témája a következő volt: „Képzelj el egy világot, ahol a technológia segítségével egészségesebben élhetünk”. A Maribori Egyetem fogadta a 13 Közép-Kelet-Európai csapatot, mentoraikkal együtt. A versengésből végül a szlovén csapat került ki győztesen, a második helyezett a horvát, a harmadik pedig a lengyel csapat lett.

„Az ebben az évben bemutatott ötletek és újítások lenyűgöztek minket” - nyilatkozta Wilfried Grommen, a Microsoft EMEA üzleti stratégiáért felelős igazgatója. „ A 2006-os Imagine Cup régiós döntője ékes bizonyítéka annak, hogy a régió országai képesek innovatív megoldásokat alkotni a szoftver adta lehetőségek segítségével, amely megoldások később felhasználhatóak lesznek globálisan is, hogy jobbá tegyék az emberek életét”.

A Közép-Kelet-Európai régiós döntőre Magyarországon kívül Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, a Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szerbia-Montenegró és Ukrajna küldött csapatokat.

Magyarországon idén 5 intézmény 9 csapata mérte össze tudását a szoftverfejlesztés kategóriában. A legjobbnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem „Digital Mania” csapata bizonyult, akik egy PocketPc-re épülő, mozgássérülteket segítő megoldást készítettek. A csapat tagjai: Jakab Emese, Kapui Ákos, Zöld László és Rátkai Zoltán. Ők képviselték hazánkat a maribori döntőn is. A magyar versenyen a második helyezést a Szegedi Tudományegyetem csapata érte el egy újfajta vészhívó rendszer megtervezésével, a harmadik helyet pedig a Pannon Egyetem (korábbi Veszprémi Egyetem) csapata érte el, egy EKG távmegfigyelő és elemző rendszerrel.

„Az Imagine Cup hasznos lehetőség az egyetemisták és főiskolások számára, hogy gyakorlati terepen kipróbálhassák ismereteiket és az általuk kitalált megoldásokat igazi „profik” értékeljék. Amellett, hogy sok műszaki ismeretet is tanulnak belőle, jó előadói tapasztalat és fontos referencia is a jövőre nézve.” – mondta Nagy Levente, a Microsoft Magyarország oktatási programmenedzsere.

A Microsoft 2007-ben is megrendezi az Imagine Cup versenyt, ahol a szoftverfejlesztés mellett négy másik kategóriában mérkőzhetnek majd meg a hallgatók egymással. A döntő helyszíne a dél-koreai Szöul lesz, a téma az oktatásról fog szólni, „Képzelj el egy világot, ahol a technológia segít jobbá tenni az oktatást mindenki számára!” címmel.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció