Dinamikusan növekszik a magyarországi információbiztonsági auditok száma

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2007 januárjában már harmadik alkalommal mérte fel a magyarországi „ISO27001” információbiztonsági rendszertanúsítások helyzetét. A tanúsítások száma  60%-kal növekedett  az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – jelentette be Ködmön István, az egyesület alelnöke a szervezet XXIV. Információvédelem menedzselése címmel megrendezett szakmai fórumon.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesületet 2004-ben magánszemélyek alapították a már 2001 óta együtt dolgozó információbiztonsági szakemberekből álló „BS7799 Értékteremtő munkacsoport” értékeinek továbbvitelére.

A téma iránt növekvő igényt mutatja, hogy a rendezvényen nagy számú hallgatóság – közel 80 fő – jelent meg, és az egyesület fennállása óta sikerült jelentősen növelnie tagjainak számát, valamint megnyernie neves hazai és nemzetközi cégek támogatását is. Az egyesület már harmadik alkalommal kérte meg a Magyarországon „ISO27001” – korábban BS7799 -tanúsítást végző szervezeteket, hogy nyilatkozzanak a sikeresen lezárt auditok számáról.

A 12 magyar auditor cég – amely lefedi a teljes magyar piacot – adataiból kiderül, hogy 65 sikeresen lezárt audit esemény történt már, ami 60%-os növekedést jelent egy év alatt. Fény derült arra is, hogy a tanúsítók közül a magyar piacot az SGS Hungária Kft. uralja 46%-os piaci részesedésével, második helyen a DNV Magyarország Kft. áll 17%-os részesedéssel.

A rendezvényen Ködmön István kitért arra is, hogy Magyarország nemzetközi viszonylatban is jól teljesít e téren (a www.xisec.com oldal szerint is), hiszen világviszonylatban elfoglalt 9. helyével olyan országokat előz meg, mint Franciaország, Norvégia, Svédország vagy Ausztrália.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció