2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma

2006 decemberében a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 203 ezerrel 9 millió 966 ezerre nőtt, így a 100 főre jutó előfizetések száma elérte a 99-et, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn.
A korábbi várakozásokkal ellentétben 2006-ban a magyar mobilpiac bővülése nem lassult, a három szolgáltató ügyfeleinek száma a 2005-ös 593 ezres növekedést meghaladóan, 2006-ban 645 ezerrel bővült és így a 100 főre jutó előfizetések száma a 2005 végi 92,4-ről 2006 végére 99-re emelkedett.

2006-ban éves szinten a három szolgáltató piaci részesedésében nem következett be jelentős változás. 2005 decemberéhez viszonyítva 2006 végére a Pannon az ügyfélszám alapján 33,22 százalékról a 34,12 százalékra növelte piaci részesedését, míg a T-Mobile részesedése 45 százalékról 44,46 százalékra, a Vodafone piaci része pedig 21,78 százalékról 21,41 százalékra csökkent.

Az ügyfélszámok alapján 2006 decemberében a november végi szinthez képest a T-Mobile és a Vodafone piaci része kis mértékben nőtt, míg a Pannoné enyhén csökkent.

A forgalmazásban résztvevő, azaz a vizsgált időszak utolsó három hónapjában hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma 2006 december végén 9 millió 358 ezer volt, 634 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A forgalmazásban résztvevő kártyák száma 2006 decemberében az előző havihoz képest közel 270 ezerrel nőtt.

A forgalmazásban résztvevők száma alapján 2006 december végén a T-Mobile piaci része 44,95 százalék volt az egy hónappal korábbi 44,99 és az egy évvel korábbi 45,22 százalék után. A Pannon piaci része a 2005 végi 33,57 és a 2006 november végi 33,65 százalék után 2006 végén 33,69 százalék volt. A Vodafone piaci része november és december végén is 21,36 százalék volt, míg egy évvel korábban a cég részesedése a forgalmazásban résztvevők piacán 21,21 százalékos volt.

2006-ban folytatódott az előre fizetett (pre-paid) kártyát használók arányának csökkenése. A pre-paid kártyát használók arány az összes ügyfélhez képest 2004 végén még 73,1 százalék, 2005 végén 68,2 százalék, 2006 végén pedig már csak 64,6 százalék volt.

A három szolgáltató ügyfelei 2006 decemberében 4 843 számot, 2006-ban összesen 43 780 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozás keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2006 december végéig összesen 142 692 mobilszámot érintett.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció