Innovációs Nap az Eötvös Loránd Tudományegyetemen



2007. január 30-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományszervezési, Pályázati és Innovációs Központ Tudás- és Technológiatranszfer Irodája ELTE Innovációs Napot tartott, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszán került megrendezésre. Az ELTE Innovációs Nap célja, az egyetemen keletkezett tudás és alapkutatások a gyakorlati életben való hasznosításra ösztönzése; az egyetemen dolgozó és hallgató kutatók egymás közti, és a vállalati szférával való kapcsolatainak elősegítése, erősítése, illetve kiterjesztése. A konferencia egész napos programján, amely 14 előadásból, kerekasztal-beszélgetésekből és szakmai kiállításból állt, közel 250 érdeklődő vett részt.
A konferencia első részében, a Kutatásfinanszírozás és az egyetemi innováció támogatása témában Vass Ilona az NKTH elnökhelyettese és Leskóné Kecskés Ildikó a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Innovációs és K+F Főosztályának tanácsosa előadásain vehettek részt a látogatók, az Egyetem és a vállalati együttműködések, illetve együtt nem működések témakörben Duda Ernő a Solvo Biotechnológiai Zrt. vezérigazgatója és Fodor István az Ericsson Magyarország Kft elnöke volt a meghívott előadó. A program további részében az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói bemutatták az Egyetem egyes területein folyó kutatásokat, valamint az ELTE innovációs nagyprojektjeit, majd a vállalati szféra innovációval és K+F-fel kapcsolatos elvárásait és igényeit ismerhették meg a résztvevők. A délutáni kerekasztal-beszélgetéseken egyrészt az egyetemi szellemi tulajdonjog és szerzői jog kezelésről és a spin-off cégek nehézségeiről, másrészt a  diplomás szakemberek alkalmazásáról és az interdiszciplináris kutatások, humán kutatások innovációs potenciáljáról beszélgettek a meghívott vendégek és a résztvevők.

A hazai szabályozás, többek között az Innovációs Törvény és az új Felsőoktatási Törvény jelentős változásokat eredményezhet a felsőoktatási intézmények kutató-fejlesztő munkájában, az eredmények hasznosításában. Lehetővé teszi új források felkutatását és a korábbinál nagyobb mértékű bevonását. Az oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, valamint az egyetemnek mint szervezetnek meg kell ismerniük a tudás- és technológiatranszfer folyamatokat, a szellemi alkotások tulajdonkezelését, és meg kell érteniük az innováció fontosságát.

A szabadalmak, a vállalkozói kultúra elterjesztése, az egyetem-vállalat közötti kapcsolatok kiépítése, a vállalati K+F igények megismerése fontos feladat az egyetem számára. E felismerés vezette az ELTE-t az első Innovációs Nap megszervezéséhez, amely hagyományteremtő szándékkal 2007. január 30-án került megrendezésre.

Az első Innovációs Nap főként az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi és informatikai kutatásaira fókuszált. Jövőre, az Egyetem tervei szerint, az Innovációs Napon az érdeklődők megismerhetik a bölcsészeti, a társadalomtudományi, a pedagógiai és a jogi jellegű innovatív, hasznosítható kutatások eredményeit is.

Bővebb információ:
www.elte.hu/palyazat
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció