GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak

A GTS-Datanet alternatív távközlési szolgáltató pályázatot írt ki "Az internet világa 2017-ben" címmel szolnoki diákok részére; a megszólított fiatalok több tucat fantáziadús, humoros fogalmazást írtak, bemutatva azt, hogy meglátásuk szerint a világháló hogyan fogja átalakítani tíz éven belül mindennapi életünket - közölte a cég kommunikációs ügynöksége.

Erdős Patrícia ügyféligazgató tájékoztatása szerint a legtöbb fogalmazás a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskolából és a Szandaszőlősi Általános Iskolából érkezett. A pályázatok elbírálásánál a GTS-Datanet szakembereiből álló zsűri a fogalmazás ötletességét, a megadott témához való illeszkedését, gördülékeny stílusát és helyesírását vette figyelembe.

A szempontok alapján a legjobb pályamunkát Kovács Annamária, a Szandaszőlősi Általános Iskola diákja küldte be, aki írásában egy átlagos hétköznapját mutatta be 2017-ben. A fogalmazványt a GTS-Datanet egy bruttó 150 ezer forint értékű laptoppal és egyéves szélessávú ADSL internet-előfizetéssel jutalmazta.

Bondor Tamás, a GTS Datanet marketing vezetője elmondta: többen úgy gondolták, hogy tíz év múlva már nem kell majd iskolába járni, elég lesz otthon bekapcsolni a számítógépet és azonnal a virtuális osztályteremben találja magát az ember. Volt, aki szerint a házimunkát robotok végzik majd, így reggel ki sem kell majd kelni az ágyból a kávéfőzéshez. Néhányan úgy vélik, barátságot és szerelmet is a világháló segítségével fognak majd találni, és ha kedvük tartja, akár virtuális bolygóközi utazást is tehetnek az interneten keresztül" - tette hozzá Bondor Tamás, a GTS-Datanet marketing vezetője.

Zárásul néhány szemelvény "Az internet világa 2017-ben" című pályázatra beérkezett fogalmazásokból.

"2017-ben könnyű gyógyszerésznek lenni. ( ) Miután a beteg vénye az interneten megérkezik, leellenőrzöm a DNS-t, ami aláírásként funkcionál. Ez ma már nagyon fontos, így lehet hozzáférni a pénzünkhöz is." (Fejes Tóth Petra, Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola, 7. évfolyam)

"A táblát és a krétát is felváltja egy óriási monitor, amit nem irányíthat bárki. Hangvezérlésű lesz, és természetesen a tanár hangszínéhez kell állítani. Ez azért jó, mert a szünetben senki sem tudja babrálni az úgynevezett táblát, és nem vesznek el a pedagógus adatai." (Bíró Dániel, Szandaszőlősi Általános Iskola, 6. évfolyam)

"Az is jó lenne, ha az élő TV-műsorokba bele lehetne szólni, és a filmeket át lehessen alakítani."(Kocsis Dávid, Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola, 7. évfolyam)

"A jövő internete technológiailag nagyon sokat fog változni. ( ) Nem kell különböző címeket megjegyeznünk, hanem ahogy gondolunk valamire, úgy már ott is leszünk."(Estók Dániel, Szolnok Belvárosi Általános Iskola, 7. évfolyam)

"Azt, hogy mi lesz 10 év múlva, senki nem tudhatja, majd ha eltelik annyi idő akkor leírom, de akkor már biztosra."(Sziráki Vivien Alexandra, Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola, 6. évfolyam)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció