Az információs technológia szerepe a környezetvédelemben

Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter szerdán, június 6-án megbeszélést folytatott Kovács Kálmánnal, az SZDSZ határon túli magyar politikáért felelős vezetőjével. A két politikus áttekintette a következő időszakra tervezett magyar-magyar, és román-magyar kormányközi, projektalapú együttműködéseket.

A közösen kidolgozott programok alapját a következő időszak prioritásai képezik, a környezetvédelmi kérdések megoldásában az információs technológia is jelentős szerepet kap. A szerdai találkozón a Gyöngyösön, július 3-án sorra kerülő Magyar-magyar Öko Fórum második ülésének előkészítéséről is tárgyaltak. A fórumon ezúttal nemcsak a környezetvédelem lesz a főtéma, hanem a Kárpát-medencei gazdasági együttműködés lehetőségeit is feltérképezik. A romániai magyar közösség várhatóan huszonöt fővel képviselteti magát a találkozón.

 

Forrás: RMDSZ

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció