Félmillió eladott iPhone

A Piper Jaffray piackutató szerint kereken félmillió, a Global Equities Research szerint pedig még ennél is több, 525 ezer iPhone-t értékesített az Apple péntek este 6-tól a vasárnapi zárásig.

Ezzel az első hétvége forgalma felül is múlta a várakozásokat, hiszen például Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője korábban 200 ezres eladást jósolt az időszakra. Toronymagasan a 8 GB-os, nagyobb teljesítményű modell bizonyult népszerűbbnek, a vásárlók 95%-a ilyet vett. Az iPhone mintegy 250 ezer új ügyfelet hozott az AT&T-nek, a kötelező kétéves exkluzív előfizetői szerződéssel forgalmazott készüléket megvásárlók 50%-a ugyanis másik mobilszolgáltatótól érkezett.

A rekordkereslet egyúttal azt is jelenti, hogy rövidesen ellátási gondok adódhatnak, azaz kifogyhatnak az üzletekből a készülékek. Az Apple az interneten tájékoztatja a vásárlókat arról, hogy mely üzletekben van még iPhone raktáron, illetve hol fogyott el a készlet. Az AT&T több boltjából már szombaton elkapkodták az összes készüléket, az Apple Store üzletlánc legtöbb tagja azonban hétfőn még tartotta magát. A kérdés természetesen az, hogy mennyi utánpótlás áll rendelkezésre, az Apple azonban ahogy általában a belső információkra vonatkozóan, úgy a kezdő iPhone-készlet nagyságával kapcsolatban sem tett közzé adatokat.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció