Vezetőváltások, személycserék

Különböző intenzitással, de gyakorlatilag a gazdaság minden területén élénk személycsere zajlik a cégvezetésben. Kiváltképp igaz ez az IT és IKT szektor cégeire.

 

Karrier 2007-2008
Karrier (nemzetközi) 2008-2011
Karrier 2009-2011

 

Ennek egyik oka a globalizáció. A multinacionális cégek hazai leányvállalatainak vezetői mind gyakrabban kínálnak fel regionális megbízást. Ennek kezdetben a hazai cégben betöltött szerepük mellett, majd ez utóbbit átadva tesznek eleget.

 Egy másik ok a szegmentáció. A lakossági és kiemelten a céges, illetve intézményi felhasználókért folyó küzdelem, az ügyfélközpontú értékesítés és marketing előretörése, az ehhez igazodó szolgáltatás- és termékportfóliók, az IT és ICT területén zajló paradigmaváltások a meglévő szervezeteken belül – új vezetőkkel az élükön – újabb egységeket hívnak életre.

 És persze a világban zajló akvizícióknak a hazai leányvállalatokat és azok partnerhálózatait érintő, illetve az itthon zajló felvásárlásoknak, valamint a mai piaci igényekhez igazodó szervezeti átalakulásoknak (hierarchikusból mátrix-, illetve projektalapon működők jönnek, ha még nem is jelentős számban) a vezetői team összetételére gyakorolt, személyi változással járó hatásai sem hagyhatók ki a felsorolásból.

 Az alábbi tabellák hazai IT-, ICT-szektorban 2007-től lezajlott vezetőcserék mellett a nemzetközi mezőny jelentősebb vezetőáltásait is tartalmazzák, 2008-tól kezdődően, szervezeti, illetve személyi „karrier” szerinti éves bontásban. Mint ilyen jellegű összeállításaink többségénél, az online világ által kínált interaktivitás lehetőségét kihasználva az erre nyitott olvasóinkat is bevonjuk a „szerkesztésbe”. Várjuk – és előre is köszönjük – a táblázatokból kimaradt személycserékről szóló értesítéseket (gfekete@adverticum.com), amelyeket ellenőrzés után szintén közzéteszünk.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció