Dolgozó anyák: legtöbben a rugalmas munkaidőt preferálják
2008. május 2.
Egy több mint 700 – középső és felső vezetői posztokon – dolgozó anya részvételével készült online felmérés során a megkérdezettek közel 90%-a nyilatkozott úgy, hogy ha probléma nélkül meg tudná oldani, akkor teljes, rész- vagy rugalmas munkaidőben dolgozna (a válaszadók 31%, 26%, illetve 33%-a). Mindössze 11% felelte azt, hogy egyáltalán nem dolgozna. Ezen túl mintegy háromnegyedük (74%) érzi úgy, hogy mindig vagy majdnem mindig rendben van a munka és a magánélet egyensúlya, és tíz válaszadóból mintegy hét (69%) véli úgy, hogy a nők mindkét fronton helyt tudnak állni.
A válaszadók megítélése szerint a leggyakrabban felkínált opciók a rugalmas és a részmunkaidő, valamint a módosított munkahét (a megkérdezettek 61%, 51%, illetve 44%-a említette ezen lehetőségek valamelyikét). Ugyanakkor csupán 37% számolt be arról, hogy a munkahelyük biztosítja számukra a távmunka lehetőségét, holott ez a megoldás örvend a legnagyobb népszerűségnek (50%) mindazok körében, akik számára nem elérhető ez a foglalkoztatási mód.
A megkérdezettek által felsorolt további preferált megoldások, melyeket a munkaadójuk nem biztosít számukra a rugalmas munkaidő, a munkaadó által nyújtott igénybe vehető gyermekfelügyelet és a módosított munkahét (a válaszadók 47%, 44%, illetve 40%-a említette a ezen opciók valamelyikét).
A felmérésből kiderül továbbá, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége (85%) úgy érzi, hogy a munkaadója megértően viszonyul a gyermek elhelyezésével kapcsolatos nehézségeihez. A dolgozó anyák ugyanakkor a múlt év során három alkalommal is hiányoztak a munkahelyükről a gyermekre hivatkozva.
Gyermeke felügyeletét a legtöbb dolgozó anya házastársára vagy élettársára bízza (65%). 58% a rokonok, 32% pedig a barátok és/vagy szomszédok segítségét veszi igénybe, míg 14% egyéb megoldásokat választ (bölcsőde, napközi, babysitter, stb.). A dolgozó anyáknak alig több mint fele (54%) él csupán a munkahely által felkínált alternatívákkal olyan sűrűn, mint amennyire szüksége lenne rá.
Kapcsolódó cikkek
- Személyzeti kérdezz-felelek
- Pénzügyest és IT-st még most is keresnek
- A webes megoldások felé tolódik el a HR szoftverek piaca
- A Vodafone Magyarország a legjobb munkahely a távközlési szektorban
- Mit jelent a 4G a humánügyvitelben?
- A saját alkalmazottak jelentik a legnagyobb biztonsági rést
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- SAP mobilalkalmazások személyzetiseknek
- A világ legnagyobb álláskeresőjének alkalmazása a világ legnagyobb közösségi oldalán
- Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon


