A Microsoft három embert beperelt internetes csalás ügyében

Először indított pert internetes csalás vádjával a Microsoft, a három alperes több ezer IP-címet használt fel arra, hogy autóbiztosítást, illetve a World of Warcraft online közösségi szerepjátékot reklámozó cégeket becsapjanak.

A csalás lényege a versenytársak megkárosítása volt az internetes reklámjaikon való klikkelés útján - idézte a Microsoft periratokban megfogalmazott magyarázatát a Yahoo hírportál (www.yahoo.com). Az ilyen reklámbannerek (honlapokon található reklámcsíkok) működési elve szerint a felhasználók klikkelése után a reklámozó cégek pénzhez jutnak, ugyanis a felhasználók egy bizonyos százaléka meg is vásárolja az adott terméket, és ezáltal megtérül az a pénz, amelyet annak a honlapnak fizetnek, ahol a banner szerepel. Ebben az esetben azonban nem történt semmilyen vásárlás, és a becsapott cégek pénzt veszítettek. Ez a tevékenység a reklámok hatékonyságát és a reklámozási ranglistán elfoglalt helyüket is rontja. Ez a Microsoft első olyan pere, amely klikkelési szélhámosság ügyével foglalkozik. A redmondi cég 750 ezer dolláros büntetést követelt a bíróságtól.

 A Washingtonban benyújtott kereset alperesei Eric Lam és Gordon Lam, illetve Melanie Suen, mindhárman a kanadai Vancouverben élnek. A vád konkrét tárgya az, hogy megsértették a Microsoft reklámokra vonatkozó "adCenter" szerződését több cég és meg nem nevezett személy megbízásából.

 A Microsoft nyomozása 2008 márciusában kezdődött, amikor a céghez feltűnően sok panasz futott be gyanús tevékenységekről, amelyek a saját honlapjain lévő autóbiztosítási és a World of Warcraft játék reklámbannerjeihez kötődtek. A Microsoft felfedezte, hogy több százezren klikkeltek nagyon rövid időn belül ugyanazokon a bannereken. Az eset megismétlődött tavaly júniusban, júliusban és decemberben.

 A redmond cég munkatársai visszakeresték a klikkelések eredetét az ip (internet protokoll) címek alapján és olyan szerverek gépparkjára leltek, amelyek Lamék tulajdonában voltak. A két férfi üzleti kapcsolatban állt a World of Warcraftot áruló online üzletekkel és autóbiztosítási cégekkel is, és ezek a nyomok is vezettek ahhoz a perhez, amely alapján őket és bűntársukat, Malenie Suent most megvádolták.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció