Informatikai Kiválósági Díj

A KÜRT Zrt. három másik hazai céggel közösen megalapította a KKV Informatikai Kiválósági Díjat, amely azon kis- és középvállalkozások elismerését jelenti, amelyek informatikai rendszere hatékony, biztonságos és stratégiai fontossággal bír a vállalat versenyképességében.

A kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői esetében az informatika és a cégvezetés között gyakran fennálló feszültséget csökkentse, ez által növekedjen a cégek jövedelemtermelő képessége. A pályázás bármelyik kkv-nak önkéntes és díjmentes, ha 2009. december 31-ig jelentkezik. A vizsgálat során minden pályázó egy hónapon belül ingyenes és teljes körű elemzést, valamint rendszerfejlesztési akciótervet kap. A legjobb vállalkozás egy évig jogosult használni az elismerést, a további két dobogós cég pedig a díjalapítók által ajándékként felajánlott termékeket és szolgáltatásokat kapja.

Az IT tanácsadók között közismert tény, hogy a kkv szektor cégvezetőinek szemében az informatika általában „fekete doboz”, amit nem tudnak ellenőrizni, felügyelni, irányítani, viszont relatív szükségességével tisztában vannak (hiszen ha nem megy a levelező rendszer, akkor IT probléma lehet); a rendszergazda pedig sokszor nem ismeri a cég számára jelentős üzleti célkitűzéseket. Tehát az informatikai szakemberek és a cégvezetés között legtöbbször nincs meg az a szükséges összhang, amely révén a hatékony információmenedzsment kulcsszerepet játszhatna a cég versenyképességében.

A KÜRT Zrt. az elmúlt húsz évben számos olyan kezdeményezésnek állt az élére, amely a nemzetgazdaság szempontjából is jelentős informatikai szektor egészét segítette. Ezt a szellemiséget képviselve a KÜRT, az iSolutions Kft., a CONSACT Kft. és a Certop Termék- és Rendszertanúsító Ház közösen megalapította a KKV Informatikai Kiválósági Díjat azzal a céllal, hogy a biztonságos és hatékony IT rendszerrel rendelkező hazai kis- és középvállalkozások elismerésben részesüljenek. Az alapítók szándékai szerint a díj küldetése az, hogy rangos mércéje legyen – a megközelítőleg 90 ezer vállalkozásból álló – magyarországi kkv szektor IT fejlettségének, valamint elősegítse azt, hogy az informatika az őt megillető helyre kerüljön a szektor cégvezetőinek értékrendjében, és hosszú távon hozzájáruljon a kkv-k jövedelemtermelő képességéhez is. A díj ötletét, illetve vállalt szerepét a Develor Zrt., a Progen Kft., a WebShop-Experts Kft., a Primodesign Bt., valamint a média képviseletében a Duna TV, a Gazdasági Rádió és a Haszon Magazin támogatja.

A díjhoz kapcsolódóan a KÜRT kidolgozta az „informatikai biztonsági érettség” modellt: kérdőív alapján a résztvevők részletes, teljes körű elemzést kapnak IT rendszerük biztonsági állapotáról és fejlettségéről – térítésmentesen. Az eredmények megmutatják, hogy a rendszerben hol vannak hiányosságok és kockázatok (az informatika funkcionális működése és a versenyképességre gyakorolt hatékonysága szempontjából), valamint a végső adatokból a KÜRT akciótervet és iránymutatást készít az IT biztonság továbbfejlesztésére.

A nyertesek az alapító és a támogató cégek által felajánlott szolgáltatásokat, termékeket kapják, valamint helyszíni felmérés keretében is segítséghez jutnak az alapítóktól vállalkozásuk eredményességének és működésének fejlesztéséhez. A KÜRT részéről az első tíz helyezett cég 3. szintű (60.000 forint+áfa értékű) hozzáférést kap az Iparági információbiztonsági portálhoz, amely révén testre szabott iránymutatást kapnak informatikai biztonsági szabályozási rendszerük kialakításához. A legjobb három pedig 4. szintű Prémium (120.000 forint+áfa értékű) hozzáféréshez jut, ahol a komplett kitöltési útmutatóval ellátott informatikai biztonsági dokumentumtár, valamint az online support segítségével nemzetközileg is elfogadott ajánlások szerinti IT biztonsági szabályzatrendszer kialakítására nyílik lehetőség.

A díjra 2009. december 31-ig lehet pályázni a http://www.informatikaikivalosagidij.hu/index.html weboldalon, ahol az online regisztrálást követően egy kérdőívet kell kitölteni. A győztes vállalatok neveit 2010 februárjában hirdetik ki, majd ezt követően kerül sor a díjak kiosztására.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció