Globális klímaváltozás - Lépéshátrányban a kormányok

A Reuters News megbízásából végzett új Ipsos Global @dvisor felmérés szerint (a világ GDP-jének 75%-át képviselő) 23 ország felnőtt lakosságának mindössze 35%-a véli, hogy saját kormányuk a megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást. Magyarországon kisebbségben vannak (23%), akik ebből a szempontból jónak ítélik vezetőik tevékenységét.

A 2009. decemberi koppenhágai éghajlatvédelmi konferencia előtt, közben és után 24 000 felnőtt — országonként ezernél több válaszadó — részvételével végzett felmérés szerint az említett polgárok 65%-a nem hisz abban, hogy kormányuk a megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást. 

A felmérésben részt vett 23 ország közül mindössze három vizsgázott sikeresen állampolgárai szerint — a legpozitívabb minősítést Kína (86%), valamint India (60%) és Törökország (54%) kapta. Magyarországon kisebbségben vannak (23%), akik ebből a szempontból jónak ítélik a kormány tevékenységét.

Az alábbi rangsor azokkal az országokkal indul, amelyek állampolgárai a legkevésbé értenek egyet azzal, hogy „saját kormányuk megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást”, és a sorban lefelé haladva nő azon megkérdezettek aránya, akik leginkább egyetértenek a fenti állítással:

Az összes minta demográfiai megoszlása szerint leginkább a nők (67%, a férfiak 63%-ához képest), az idősebbek (az 55 év felettiek 69%-a) a középkorúakhoz (35-54 évesek 67%-a) és a fiatalabbakhoz (35 év alattiak 62%-a) viszonyítva, valamint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők (67%) a közepes és magasabb jövedelműekhez képest (mindkettő 63%) tartoznak azok közé (65%) akik leginkább nem értenek egyet azzal, hogy kormányuk a megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást.

Ezzel szemben a fenti állítással leginkább egyetértők (35%) közé  tartoznak a férfiak (37%, a nők 33%-ához képest), a fiatalabbak (35 év alattiak 38%-a) a középkorúakhoz (35-54 év közöttiek 33%-a) és az idősebbekhez (55 év felettiek 31%-a) viszonyítva, valamint a közepes és magasabb jövedelemmel rendelkezők (mindkettő 37%) az alacsonyabb jövedelműekhez képest (33%).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció

 
Rovatunk tmogatja a MOL