Kulcs-Soft - Libra Szoftver stratĂ©giai egyĂŒttmƱködĂ©s
2010. mĂĄrcius 14.
Egymás termékeinek viszontértékesítésére és marketing tevékenységeik összehangolására írt alá stratégiai együttmƱködési megállapodást a két hazai ügyviteli szoftverfejlesztĆ cég.
Sok a közös vonás a hazai fejlesztésƱ szoftverek piacának két meghatározó szereplĆje, a Kulcs-Soft és a Libra között: mindkettĆ története a 80-as évekre nyúlik vissza és az elmúlt bĆ két évtized során mindkettĆ rendszereit több tízezer felhasználó ismerhette meg. A két cég sikertörténetében azonban ugyanennyi különbséget is találunk: amíg a Kulcs-Soft a dobozos szoftverek piacát hódította meg, addig a Libra a komplex, integrált rendszerek területére fókuszált. „A két vállalat hasonló szoftvereket fejleszt, ugyanakkor az elmúlt 20 év során sosem kerültünk valós versenyhelyzetbe egymással, mert termékeink és célcsoportunk között nincs átfedés. Arra a közös felismerésre jutottunk a Librával, hogy az értékesítésünk és marketingünk összehangolásával a teljes hazai piacot le tudjuk fedni az egyéni vállalkozóktól a több ezer fĆs nagyvállalatokig”, nyilatkozta Kulcsár Tibor a Kulcs-Soft Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
„Régóta foglalkoztatott minket a gondolat, miként tudnánk még szélesebb kör számára elérhetĆvé tenni a Librát, hogyan tudnánk egy dobozos megoldással elĆrukkolni. Végül arra jutottunk, hogy sehogy sem tudjuk beilleszteni az üzleti modellünkbe, fĆleg úgy, hogy az általunk megcélzott ügyfélkör egyre inkább igényli a személyre szabott megoldásokat. Ezért állapodtunk meg a Kulcs-Softtal, hogy akinek a Libra túl nagy és bonyolult, azoknak a Kulcs-programokat ajánljuk, akik pedig felhasználóik közül „kinövik” a dobozos termékeket, és komplex, integrált rendszert keresnek, azoknak a Kulcs-Soft a Librát ajánlja”, vázolta az együttmƱködés lényegét Faur Kálmán, a Libra Szoftver Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az együttmƱködés az ügyfelek egyszerƱsített programváltására is kitér, mely értelmében a két cég maximálisan együttmƱködik az ügyféladatok egyik rendszerbĆl a másikba történĆ átemelésében, így a rugalmas és zökkenĆmentes ügyviteli-rendszer váltásban.
Mindkét fél komoly lehetĆségeket lát az együttmƱködésben, figyelembe véve, hogy az iparági felmérések szerint az elmúlt másfél évben a magyar szoftverfejlesztĆ cégek teret tudtak nyerni a nemzetközi versenytársakkal szemben, köszönhetĆen költséghatékony megoldásaiknak és specializálódásuknak. Ezt támasztja alá a két cég válság alatti töretlen fejlĆdése is.
KapcsolĂłdĂł cikkek
- LendĂŒletben a tĂĄrolĂłspecialista MHM Computer
- IsmĂ©t perbe hĂvja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb åramot és földgåzt is szolgåltat immår a Magyar Telekom
- Ăjabb pĂ©nzĂŒgyi rekord a Check PointnĂĄl
- T-Mobile: kĂŒszöbön a milliomodik mobil internetezĆ
- A Google negyedik éve a vilåg legértékesebb mårkåja
- Kapsch CarrierCom: lezĂĄrult a Nortel-divĂziĂłt Ă©rintĆ felvĂĄsĂĄrlĂĄs
- FelfĂŒggesztettĂ©k a Magyar Telekom tĆzsdei kereskedĂ©sĂ©t
- MobilĂŒzletĂĄgat alakĂtana ki a UPC
- Nemzetközi cĂ©gĂ© lett a magyar egĂ©szsĂ©gĂŒgyi informatikai vĂĄllalat


