A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere

Az évente megrendezésre kerülő Projektmenedzsment Fórum Szervező Bizottsága kilencedik alkalommal írta ki "Az év projektmenedzsere" díj nyilvános pályázatát. A pályázat célja elsősorban a hazai projektmenedzsment szakma egy kiemelkedő szakemberének elismerése, és példáján keresztül a figyelem felhívása a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségére, illetve a kiemelkedő projektek eredményeire. A zsűri döntése alapján a díj 2009. évi győztese Mahler Gusztáv, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója.

Mahler Gusztáv az "Optika projekt, a Magyar Telekom szélessávú internet fejlesztési programja" vezetőjeként pályázott a díjra. A projekt feladata az új, szélessávú internet alapú szolgáltatások megtervezése, kialakítása és értékesítésének megszervezése, az ehhez szükséges hálózati és IT infrastruktúra kialakítása volt. A projekt komplexitását alapvetően az adta, hogy az új szolgáltatási portfólió kialakításában szinte minden nagyvállalati funkció részt vett. A projekt nyomán kialakult, kiváló minőségű szélessávú internet szolgáltatások elérhetővé váltak 18 különböző településen, több mint 550 ezer háztartásban. Mahler Gusztáv 37 éves közgazdász, MBA végzettséggel, a Magyar Telekom csoport hazai és külföldi vállalatainál szerzett projektmenedzsment gyakorlatot.

A Szervező Bizottság egyhangú szavazással a fődíj mellett két különdíj kiadásáról döntött: Móra Krisztina projektvezető szakértékesítőnek (IQSYS) és Puskás Zoltán senior szakértőnek (Magyar Telekom), kiemelkedő szakmai és projektmenedzseri tudásuk elismeréséül.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció