Az Ipsos szerint nem kell fĂ©lni az ĂŒzleti modellvĂĄltĂĄstĂłl

Magyarországon a cégek vezetƑ döntéshozói szerint annyi változás történt a válság óta eltelt másfél év alatt a saját iparágukban, mint a teljes ’90-es évtizedben – derült ki az Ipsos friss online vállalati kutatásából.

Bár a válság minden hatodik céget nem érintette alapjaiban, de a cégek négytizede gyökeres átalakulási folyamaton megy keresztül, amely az utóbbi másfél évben kezdƑdött és sok helyen még hátra van a neheze.
Mivel a legtöbb cég nem élte meg a rendszerváltást, hanem azt követƑen jött létre, nincs a mostani átfogó változáshoz hasonló tapasztalata. A cégek elsƑsorban a törvényhozástól várnak külsƑ segítséget, mégpedig a gazdasági környezet megváltoztatásában, a hitelhez jutás feltételeinek javításában, saját magukat pedig felkészültnek érzik a változásokra.
A hazai cégek vezetƑi rendszerint erƑsebbnek érzik az iparágukban zajló, mint a saját vállalatuknál végbemenƑ változásokat. Ezzel függ össze, hogy elsƑsorban külsƑ kényszerként értelmezik a megújulás igényét, a fƑbb okokat abban jelölték meg, hogy erƑsödik a verseny, változnak a megrendelƑi igények és szƱkül a piac.
A válság elmúlt két éve a cégek közel fele számára egyértelmƱvé tette, hogy gyökeres megújulásra, paradigmatikus szemléletváltásra van szükség az üzleti sikerhez. Ennek ellenére a legtöbben mégis továbbra is a hatékonyságnövelésben bíznak leginkább. Amint azonban elfogynak a lehetƑségek a hatékonyság javítására, sokan gyökeresebb változásokra kényszerülnek majd, új üzleti modellek bevezetésére lehet számítani több iparágban is.
A legtöbb cégnél a kommunikációval összefüggƑ területek, valamint a marketing és az értékesítés változott meg leginkább az elmúlt egy évtizedben. Az üzleti modellváltás azonban még sok helyen a cégek elƑtt áll. A növekedés érdekében a legtöbb cégnél a képzésre, fejlesztésekre, beruházásokra kellene még jobban odafigyelni, amelyek hagyományosan elhanyagoltabb területnek számítanak idehaza.
A cégek mindezek ellenére alapvetƑen felkészültnek érzik magukat a megújulásra. Az anyagi erƑforrások terén érzik a leginkább, hogy szƱkösek a lehetƑségeik és a gazdasági környezet sem kedvezƑ. Ezen a téren sokat várnak a törvényhozástól, illetve a szabályozói környezet megváltozásától.
A változással kapcsolatban az a benyomása a cégek elsƑ- és másodszintƱ döntéshozóinak, hogy erƑsödik és gyorsul. Egyre rövidebb ideig tartanak ki az új üzleti modellek, az átlag 3-5 év, de a jövƑben várhatóan csökkenni fog ez az idƑtartam, ahogy a változás még inkább a mindennapjaink részévé válik. A következƑ években számos iparág és cég újul meg gyökeresen, ahogy kifogynak a „biztonsági”, hatékonyság növelését célzó megoldásokból és a versenyben maradáshoz az üzleti modelljük átfogó megújítására lesz szükségük.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł