Az Apple lekörözte a Microsoftot, ez kulturális fordulatot is jelez
2010. május 27.
Az iPod, iPhon és iPad gyártójának, az Apple-nek a piaci értéke 227,1 milliárd dollárra nőtt, miután részvényeinek árfolyama szerda délután 1,8 százalékkal emelkedett. A Microsoft-papírok árfolyama ezzel szemben 1 százalékkal csökkent, így a szoftveróriás értéke 226,3 milliárd dollárra apadt. Az Apple-részvények árfolyama 248,47 dollárra nőtt, míg a Microsoft-részvényeké 25,49 dollárra csökkent.
Az Apple-t és a Microsoftot egyetlen amerikai vállalat előzi meg a tőzsdei kapitalizáció terén: az Exxon Mobil olajvállalat, amelynek értéke 282 milliárd dollár.
A The New York Times megjegyezte: az, hogy az Apple lekörözte a Microsoftot, az üzleti világ egyik legelképesztőbb fordulatát mutatja, hiszen az Apple-t egy évtizeddel ezelőtt szinte már leírták. A cég gyorsan növekvő értéke kulturális változást is jelez: már nem az üzleti igények, hanem a fogyasztói ízlés a fő technikaformáló erő.
A Microsoft a Windows operációs rendszerrel és az Office programcsomaggal csaknem két évtizedig meghatározta a legtöbb ember és a számítógép kapcsolatát, ezt tükrözte a cég piacvezető kapitalizációja. "A billentyűzet és a klikkelés korszakát azonban felváltja az okostelefonok érintőképernyőjének és az ujjak puha suhanásának időszaka" - írta az újság.
Ez az eddigi legfontosabb fordulat a Szilícum-völgy történetében - fogalmazott Jim Breyer, több sikeres internetes, média- és technológia vállalkozás vezetőségi tagja és részvényese.
Kapcsolódó cikkek
- Kitűnő gyorsjelentést közölt az Apple
- Ismét az Apple-vezér egészségi állapota miatt aggódik a tőzsde
- Az Apple a világ harmadik legértékesebb vállalata
- CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t
- Rekordbevételt ért el a Microsoft
- Az Apple szemet vetett a Sonyra
- A Microsoft megveszi az Adobe-ot?
- 600 millió dollárra büntették az Apple-t
- Az Apple a világ második legértékesebb vállalata
- A Microsoft szemet vetett a Symantecre?


