Állami támogatások nyomon követése
2010. május 31.
SAP-val követik nyomon az állami támogatásokat Pennsylvaniában.
Az amerikai gazdaságélénkítő csomag (American Recovery and Reinvestment Act) elfogadásával Pennsylvania állam ügynökségei több mint 13,5 milliárd dollár támogatáshoz jutnak. Ennek egyik feltétele, hogy az állam a szövetségi kormányzat fele szabályos időközönként, különböző szempontok szerint jelentse az egyes projektek állapotát, mennyi pénzt költöttek el, és hogy ennek eredményeképpen hány munkahelyet teremtettek. Ahhoz, hogy ezt a jelentéstételi feladatot képesek legyenek ellátni a szakemberek, az SAP üzleti intelligencia megoldásait veszik igénybe.
2009 októbere óta több mint 1000 ilyen kimutatást készítettek, mely 19 különböző ügynökségtől, és több mint 3500, az állammal szerződésben álló beszállítótól, partnertől, támogatást kapó szervezettől származó adatok alapján állítottak össze.
A jelentéstételi kötelezettség részeként Pennsylvania egy mindenki számára nyilvános honlapot is üzemeltet, ahol negyedévenkénti frissítésben, megyei szinten közlik, hogy mire költötték, mibe fektették az adófizetők pénzét, és ennek milyen eredménye volt.
Pennsylvania állam így minden egyes állampolgár felé elszámolható. Az alkalmazott riporting megoldás lehetővé tette, hogy hármas célrendszerüknek (belső irányítás, szövetségi jelentéstétel, nyilvánosságra hozatal) a meglévő adatstruktúra és technológia felhasználásával tegyenek eleget.
Kapcsolódó cikkek
- A MorphoLogic Lokalizáció Kft. csatlakozott az SAP EcoHubhoz
- Biztonsági szoftvertermékeket vásárol az SAP a SECUDE-tól
- Stratégiai együttműködés a Kulcs-Soft Nyrt. és további hét SAP partner között
- Valós idejű analitikai céleszköz az SAP-tól
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- Magyar a régió élén - nemzetközi elismerés a HostLogicnak
- Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok, a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is
- 1,3 milliárd dolláros rekord kártérítést fizet az SAP az Oracle-nek
- Iphone-ról, Ipad-ról is elérhető a SAP Business One
- Iphone-ról, Ipad-ról is elérhető a SAP Business One


