Megfojtják a Google TV-t

Újabb cég döntött a szolgáltatás blokkolása mellett, a legnagyobb amerikai országos csatornák után az MTV, a VH1, vagy éppen a Comedy Central sem lesz a Google TV-n.

A Google ezt a rendszert a televíziózás és a web 2-es élmény keresztezésére hozta létre. Az egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, de a jövőben Európában is bevezetni tervezett szolgáltatás nem csak a világhálós tartalmak megtekintését, az Amazonon kereztül történő vásárlást, de akár Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonunk távirányítóként való használatát is lehetővé teszi. Az egyetlen gond azonban a Google TV kifejezés második felével, vagyis a televíziós tartalommal van. A nagy amerikai országos adók közül az ABC, CBS és NBC már bejelentette, hogy nem osztják meg tartalmaikat a Google rendszerével, majd az egyik legfontosabb hírcsatorna, a Fox News blokkolta adását.

Ha ez nem lett volna elég érvágás, most a kifejezetten szórakoztatásra szakosodott csatornák is kezdenek elpárologni a kínálatból. Ennek oka a Viacom döntése, miszerint a tulajdonukban levő csatornák, műsorok nem tekinthetők meg a Google TV-n. AS két cég között egyébként korántsem ez az első összetűzés, évek óta hadban álnak egymással. Ennek elsődleges oka a Google tulajdonában levő YouTube, mely korábban rengeteg MTV műsort és zenei videót tárolt, és jelentős mértékben ennek is köszönhette sikerét. A most megszületett döntés érdekében nem lesz elérhető a Google TV-n többek között az MTV és VH’ zenei adók különböző variációinak sora, vagy épen a Comedy Central és a Nickelodeon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció