Biztonságos Internet Napja - a Microsoft a gyerekek online védelmének elkötelezettje

Harmadik éve támogatja a Microsoft az idén február 8-án tartott Biztonságos Internet Napját. A kezdeményezés Európai Unió azon igyekezete áll, hogy felhívja a figyelmet az internet és a mobiltelefonok biztonságosabb és tudatosabb használatára.

26 európai ország 819 Microsoft alkalmazottja vesz részt a Biztonságos Internet Napjának önkéntes kampányában, amelynek keretében 90 000 gyereket, tanárt és szülőt ismertetnek meg a biztonságos internethasználat módszereivel. Ez évben a kampány „Nem játékról, hanem az életedről van szó!” mottó alatt fut, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi oldalakon szabadon megosztott fotóknak, videóknak és netes játékoknak veszélyes következményei lehetnek.

Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke elmondta: „A közösségi média előretörésével a biztonságos internetezés sokkal fontosabbá vált, mint korábban. A legtöbb szülő már komolyan leül elbeszélgetni gyerekeivel az elővigyázatos internetezés szabályairól. Egyre fontosabb, hogy a szülőknek naprakész információik legyenek a gyerekeikre leselkedő veszélyekről, ezért a Microsoft is igyekszik felkészíteni a szülőket és a tanárokat a kockázatokra, kezükbe adva olyan eszközöket, amelyek a segítségükre lehetnek.”

A Microsoft az MSN-en egy kutatást indított a szülők és a 14 és 18 év közötti gyermekek online biztonsággal kapcsolatos attitűdjeiről. A felmérés eredményei szerint a szülők 87%-a beszélt már gyerekének a tudatos és biztonságos internethasználatról, 63%-uk pedig úgy gondolta, hogy ez a kérdés legalább olyan fontos, mint a szexuális felvilágosítás.
 

A kutatás egyéb megállapításai

Szülők

87%-uk beszélt már gyerekének az internetezésben rejlő veszélyekről. Többen, mint ahányan szexuális felvilágosításról szóló intelmeket adtak (74%).
65%-uk biztos abban, hogy gyermekeik biztonságos módon osztják meg az interneten a saját magukkal kapcsolatos adatokat és tartalmakat.
Harmaduk (36%) nem figyel gyermeke online tevékenységeit.
26%-uk nem tesz semmit azért, hogy korlátozza vagy ellenőrizze gyermeke internetezési szokásait otthon – ugyanakkor 36%-uk online szülői felügyeleti megoldást vagy szűrőszoftvert használ eme cél érdekében.
44%-uk nem tudja, hogy gyermeke használ-e adatvédelmi beállítást a közösségi oldalakon.
69%-uk már tett lépéseket azért, hogy a gyereke ne bukkanjon rá olyan felnőtt oldalra, ahol ő járt.




A szülők 36%-a szigorral vagy szűrőszoftverrel küzd gyermeke online biztonságáért, ugyanakkor 26%-uk egyáltalán nem tesz semmit ez ügyben. A kutatás ismét megállapította, hogy a gyerekek sokkal jobban eligazodnak a számítástechnika világában, mint szüleik: 85%-uk használ a közösségi oldalakon biztonsági beállításokat, és csak az ismerőseik előtt teszik láthatóvá profiljukat. A gyermekek 39%-a vallja be, hogy olyan oldalakat is megnéznek, vagy olyan játékokat is játszanak, amelyeket szüleik nem engednek meg számukra – 67%-uk rendszeresen vagy alkalmanként még a böngészési előzményeket is törölni szokta. Az internetező gyerekek közel fele (44%) állított már valótlant a korával kapcsolatban, 75%-uk volt már online kapcsolatban idegen emberrel, de mindösszesen 4%-uk mondta el mindezt egy idősebbnek, tanárnak vagy szülőnek. A gyerekek 15%-a elismerte, hogy közölt már olyan tartalmakat közösségi oldalakon, amelyekkel bánthatott vagy megfélemlíthetett valaki mást.

A szülők kevésbé törődnek az internettel, mint gyermekeik. 44%-uk nincs tisztában azzal, hogy gyermekeik korlátozzák-e a hozzáférést idegenek számára a közösségi oldalon levő profiljukhoz, 36%-uk pedig egyáltalán nem kíséri figyelemmel csemetéje online tevékenységét.

A Microsoft európai ügyfélszolgálati és internetes ügyekben illetékes vezetője, John Mangelaars a témával kapcsolatban elmondta: „A fiatalok ugyan jártasabbnak tűnnek a számítástechnika világában, de közel sem elég elővigyázatosak. Mivel a gyerekek nem gondolják végig, hogy az általuk megosztott tartalmak veszélyt jelenthetnek rájuk, nagyon fontos, hogy a szülők napi szinten tudják, merre kalandozik a gyerekük.”

A Microsoftnak számos olyan eszköze van, mely segít kiszűrni az online veszélyeket. Ilyenek például a Windows 7 Szülői felügyelet funkciója, a Windows Live Family Safety 2011 vagy a Windows Media Center biztonsági beállításai, amelyek szűrési foka a gyerek kora szerinti állítható be. Az Internet Explorer 8 és 9 Szülői felügyelet funkciójával a gyerek online aktivitásáról specifikus és részletes információk érhetők el, az Xbox360-ban lévő Szülői felügyelet pedig a gyerek számára elérhető játékokat és DVD-ket szűri.

 

A kutatás egyéb megállapításai

Gyerekek


67%-uk törölte már ki a böngészési előzményeket, 15%-uk ezt rendszeresen teszi.
39%-uk néz meg olyan oldalakat vagy játszik olyan online játékot, amit a szülei nem engednének meg.
44%-uk állított már valótlant a korával kapcsolatban az interneten.
15%-uk az összes adatát hozzáférhetővé teszi a közösségi oldalakon.
85%-uk csak a családtagjai vagy barátai számára teszi nyilvánossá profilját, vagy pedig más adatvédelmi beállítást használ.
75%-ukkal már lépett online kapcsolatba idegen, 37%-uk pedig kíváncsiságból válaszolt is.
Azok közül, akikkel lépett kapcsolatba idegen, minden tizedik gyereket megijesztette ez a tény, minden kilencedik pedig aggódni kezdett emiatt.
A fiatalok 15%-a elismerte, hogy közölt már olyan tartalmat közösségi oldalon, amellyel bánthatott vagy megfélemlíthetett valaki mást.
23%-uk nyugodt szívvel barátkozna felnőttekkel online, amit a való életben nem tennének meg. 18%-uk olyan titkát is elárulná, amit amúgy nem.




Biztonságos internetezés Magyarországon is

A Microsoft Magyarországon is sokat tesz a gyermekek biztonságos internethasználata érdekében. Egy hónapon át 37 iskola mintegy ezer tanulójának tartanak előadást a cég képviselői a rájuk leselkedő veszélyekről és a védekezés módszereiről a Microsoft központjában, vidéki helyszíneken és a Budapesti Művelődési Központban. Mivel a felmérésből is kiderült, hogy sok esetben a gyermekek tájékozottabbak, mint szüleik, ezért több mint 150 tanár és nevelő, valamint közel 400 civil szervezetnél dolgozó felnőtt felkészítésére is sor kerül, akik mostantól remélhetőleg fokozott figyelmet fordítanak diákjaik online jelenlétére.

Szilágyi Bernadette, a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának menedzsere elmondta: „Napjainkban egyre népszerűbbek a közösségi oldalak, hiszen például a Facebook-on már több mint 2,6 millió hazánkfia található meg. A tizenévesek online ismeretei azonban sok esetben még mindig hiányosak, ezért gyakran előfordul, hogy olyan képeket, videókat vagy információkat osztanak meg magukról, amelyeket aztán mások jogosulatlanul tesznek közzé vagy használnak fel. Fontosnak tartjuk a tudatos internethasználat terjesztését, ezért tartunk előadásokat szerte az országban, illetve juttatunk el tájékoztató anyagokat számos iskolába.”

Jákli Gyula, a Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola matematika-fizika szakos tanára, a Tomori Pál Gazdasági Főiskola óraadó tanára hozzátette: „A fiatalok egyre korábban kezdik el használni az internetet, ezért egyre szélesebb rétegeket érintenek azok a veszélyek, amelyek a  világháló felől leselkednek a gyanútlan felhasználókra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a számítógépeink és a személyes adataink elleni esetleges támadások elhárítása mellett gondot fordítsunk a saját magunk, illetve családunk védelmére is. A zaklatásokon túl fel kell hívni a figyelmet a mentális problémákra is, amelyek kialakulásához az internet hozzájárulhat. Az előadások célja az, hogy a résztvevőkkel megismertessük a veszélyforrásokat, a támadásokkal szembeni hatékony védekezés módszereit és a biztonságos internetezés szabályait.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció