Az internet maga a digitális vadnyugat

Létrehozó, terjesztő, felderítő és gyilkos – aktivitása szerint minden internetező e négy kategória egyikébe tartozik – állította Brad King digitális kommunikáció szakértő, a Wired magazin egykori állandó szerzője a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott előadásán, melynek témája a közösségi média üzleti célú felhasználása volt. A szakember szerint az internet maga egy tökéletlen rendszer – a digitális vadnyugat –, és pont ebben áll hihetetlen sikerének titka is.

Brad King, az indianai Ball State University oktatója, a Wired magazin egykori állandó szerzője a Budapesti Gazdasági Főiskola Társadalomtudományi Intézete és az Avantgarde Group együttműködése nyomán látogatott hazánkba. A digitális kommunikáció szakértője a BGF Külkereskedelmi Karának kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóinak tartott előadást a közösségi média üzleti célú felhasználásáról.

A virtuális térben saját állítása szerint 12 éves kora óta aktívan részt vevő szakember szerint a tömegmédia más területeivel szemben sem a közösségi média, sem az online kommunikáció területén nincsenek lefektetett, univerzális alapelvek. Mint elmondta, az internet maga egy tökéletlen rendszer – a digitális vadnyugat –, és pont ebben áll hihetetlen sikerének titka is: felkínálja a lehetőséget, hogy a rendelkezésre álló platformokon bárki tökéletesebb eszközöket alkosson, mint a meglévők, vagy akár új platformot hozzon létre. Így az interneten minden tartalom tulajdonképpen egy nagyobb, átfogó kommunikáció eleme csupán.

Amint azt King prezentációjában kiemelte, a közösségi médiával foglalkozó szakemberek számára a legfontosabb, hogy megértsék, a digitális világ teljesen más elvek alapján működik, mint a valóság. Az internetes kommunikációban résztvevő személyek nagyon könnyen kategorizálhatóak szerepük, mutatott aktivitásuk és interaktivitásuk jellege szerint. Ez alapján King négy attitűdöt különböztet meg: a létrehozót-alkotót (achivers), a terjesztőt (socializers), a felderítőt (explorers) és a gyilkost (killers). Ennek megfelelően a jól megtervezett online üzleti modell nem arra épül, hogy cégünk hogyan tudja a lehető legjobban kommunikálni üzeneteit, hanem arra, hogy az üzenet hogyan tud majd terjedni az online térben – adott esetben a kommunikátorok ráhatása nélkül.

Brad King kiemelte továbbá, hogy az online vállalati jelenlét tervezésekor ritkán gondolnak az offline megjelenésekkel való kapcsolatra. Pedig ma már az internethez való hozzáférés nem helyhez kötött tevékenység, ezért a sikeres kommunikáció transzmediális, azaz a lehető legtöbb elemével kapcsolódik fizikai aktivitásokhoz és más médiafelületekhez.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció