Pályázatgyőzteseket hirdetett a Microsoft

Ma délelőtt két, a Microsoft által kiírt fejlesztői pályázat eredményhirdetése során Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója az „Innovációs Díj 2011” három kategória-győztesének nyújtotta át az elismerést igazoló plakettet és a díjakhoz járó támogatás-csomagot, Kőnig Tibor főmérnök pedig „Az Ön üzlete. Az Ön hírneve.” pályázat legjobbjainak adta át a pénzdíjak átvételére jogosító dokumentumokat.

A tavaly decemberben negyedik alkalommal meghirdetett „Innovációs Díj 2011” pályázatra minden Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező vállalat és magyar állampolgárságú magánszemély jelentkezhetett – a pályamunkák benyújtását 2011. február 28-ig várták a szervezők. A határidőig összesen 14 pályamű érkezett, amelyeket a Microsoft Magyarország fejlesztői és platform-evangelizációs üzletágának munkatársai üzleti és szakmai szempontok szerint értékeltek.

Az eredményhirdetést követően 3 alkalmazás fejlesztői vehették át a kategória-díjakat Drajkó Lászlótól, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójától. A „Webes alkalmazás” kategóriában a Grape Solutions Kft. Pluto címen benyújtott alkalmazásával nyerte el az első helyet, az „Okostelefon-alkalmazás” kategóriában pedig a Kinabalu Innovation Ltd. és a Response Kft. SurfCube alkalmazása, illetve a Distinction Kft. Cocktail Flow elnevezésű fejlesztése megosztva érdemelte ki az első helyezést. A „Felhőben futó alkalmazás” kategóriában az mS Systems Kft. Mobil Taxicsekk nevű alkalmazása bizonyult legjobbnak.

A kategória-győztesek az „Innovációs Díj 2011” plakett mellett további díjazásban részesültek. Így a fejlesztőcsapat tagjai egyedi témájú háromnapos tanfolyamon vehetnek részt,  illetve szabadon választott könyvekből álló szakkönyvcsomag, valamint Microsoft hardvercsomag tulajdonosai lettek.

„A Microsoft Magyarország által negyedik alkalommal kiírt „Innovációs Díj” legfőbb célja most is az volt, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a Magyarországon működő szoftverfejlesztő cégekre, amelyek innovatív megoldásokat hoznak létre a Microsoft-alkalmazásplatform kreatív használatával  – ezzel utat mutatva a magyar informatikai iparnak is. Idén is színvonalas pályaművekkel találkozhattunk, a zsűri csak többszörös mérlegelés után tudta kiválasztani a legjobb alkalmazásokat. Az okostelefonokra fejlesztett alkalmazások kategóriájában olyan erős verseny alakult ki, hogy csak megosztott első helyezéssel tudtunk igazságos döntést hozni.”– mondta a díjátadó alkalmával Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

A „Felhőben futó alkalmazás” kategóriába jelentkezők egyidejűleg részt vehettek a Microsoft által „Az Ön üzlete. Az Ön hírneve.” címmel meghirdetett regionális pályázaton is, ahol – a benyújtott fejlesztés nemzetközi életképességét vizsgáló szempontok alapján történő elbírálás eredményeként – további díjakat is elnyerhettek.

 

Az Ön üzlete. Az Ön hírneve (Your Business. Your Fame) pályázat.

Az idén első alkalommal meghirdetett „Az Ön üzlete. Az Ön hírneve.” pályázattal az egyre inkább fókuszba kerülő felhő-számítástechnika (cloud computing) regionális eredményeire kívánta felhívni a figyelmet a Microsoft. A pályázók nevezésükkel arra is esélyt kaptak, hogy fejlesztésük regionális szinten, Közép- és Kelet-Európában is elnyerje a legjobb alkalmazásnak odaítélt díjat.

 A 20 beérkezett pályázatot háromtagú szakmai zsűri értékelte a megoldás újszerűsége, a mögöttes üzleti modell megvalósíthatósága, illetve a felhő-számítástechnika által kínált lehetőségek kihasználásának figyelembe vételével.

A zsűri döntése alapján a „Az Ön üzlete. Az Ön hírneve.” pályázat első helyezettje az SDA Informatika Zrt. lett. UniPoll alkalmazásuk elismeréseként nettó 1 millió forintos pénzjutalomban részesültek. A 2. helyet a NetAcademia Oktatóközpont nyerte el SilverTrain elnevezésű pályázatukkal, s nettó 750 ezer forintos pénzjutalomban részesültek. A 3. helyet az Integrated e-Solutions 2000 Kft. nyerte el. IntelliCassa fejlesztésük eredményeként nettó 500 ezer forintos pénzjutalmat kaptak.

Az abszolút győztes SDA Informatika Zrt. képviselői részt vehetnek a 2011. június közepén megrendezendő regionális döntőben is, egyben egy fő számára érvényes meghívást nyertek a 2011 júliusában Los Angelesben megtartandó WPC (WorldWide Partner Conference) szakmai rendezvényre.

A díjakat Kőnig Tibor, a Microsoft Magyarország főmérnöke adta át, aki az eredményhirdetést követően így foglalta össze az első alkalommal meghirdetett pályázat célkitűzéseit: „A regionális verseny legfőbb célja, hogy a Microsoft megtalálja Közép- és Kelet-Európa legjobb Azure-alkalmazását. Nehéz feladat volt az erős hazai mezőnyből kiválasztani a leginkább esélyes pályamunkát – bízunk abban, hogy az SDA Informatika alkalmazása sikerrel szerepel majd a regionális döntőben is.”

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció