Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket

Bezártak a brit bűnüldöző hatóságok egy zeneletöltő internetes kalózportált, és közölték, hogy hosszú börtönbüntetést kockáztat mindenki, aki erről a portálról zenét töltött le.

    A portált, amely az RnBXclusive.com címen volt elérhető, a súlyos szervezett bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozó hatóság (SOCA) zárta le. A honlapra felrakott, rendkívül kemény hangvételű figyelmeztetés szerint a SOCA "átvette e domain-név ellenőrzését".
    A hatóság közölte, hogy a portált üzemeltetőket csalás címén őrizetbe vették, mivel a honlapról hozzáférhető zenei fájlok többségét "az előadóművészektől lopták".
    A SOCA figyelmezteti a portál használóit, hogy ha onnan zenét töltöttek le, akkor bűncselekményt követhettek el, amelynek maximális büntetési tétele a brit törvények alapján tíz év börtön és korlátlan összegű pénzbírság.
    A bűnüldöző hatóság figyelmezteti a használókat arra is, hogy azonosítani tudja kilétüket és tartózkodási helyüket, és vizsgálatot indíthat ellenük. Ezt bizonyítandó, a SOCA a figyelmeztető üzeneten azonnal feltünteti a portált felkeresők saját IP-címét - vagyis internetes azonosító kódjukat -, sőt az általuk használt operációs rendszer típusát és a portál felkeresésének másodpercre lebontott időpontját. 
    A SOCA szerdai közleménye szerint a zenei előadóművészek érdekképviseletei 15 millió fontra (5,2 milliárd forintra) becsülik a portál által a jogtulajdonosoknak évente okozott kárt.
    A hatóság szóvivője a BBC-nek szerdán kijelentette: bárki a szervezett bűnözés bűnsegédjévé válhat, ha tulajdont vagy szolgáltatást vesz az elkövetőktől.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció