A vak emberek sms-írását megkönnyítő okostelefon-alkalmazást fejlesztettek ki

A vak és látássérült emberek sms-írását megkönnyítő okostelefon-alkalmazást fejlesztettek ki amerikai szakemberek.

A Georgiai Műszaki Egyetem kutatói által kidolgozott alkalmazás a Braille-írásra épül. A szakemberek szerint az Apple-, és az Android-alapú mobilkészülékekkel kompatibilis fejlesztés hatszor gyorsabb a már létező hasonló - vagyis a kijelző nézését nem igénylő - módszereknél.

A Brailletouch (Braille-érintés) elnevezésű alkalmazás lényege, hogy a felhasználóknak egyáltalán nem kell mozgatniuk a kezüket, mindössze hat ujjra van szükségük. A telefont "arccal előre" kell tartani, és a mutató-, a középső-, illetve a gyűrűsujjakkal kell begépelni a szöveget - magyarázta Mario Romero, a fejlesztés vezető kutatója. A kijelzőn a Braille-karaktereket alkotó hat pont látható: téglalapalakban elrendezve, két oszlopban.

A kutatók reményei szerint az ingyenes alkalmazás pár héten belül elérhető lesz, és nem csupán a látássérült embereknek fog segíteni, hanem azoknak is, akik a szöveges üzenetek írása közben éppen másra szeretnék használni a szemüket.

Romero ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szoftver korántsem a volán mögötti sms-írást hivatott megkönnyíteni. "Az alkalmazás használata közben koncentrálni kell" - idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala (www.bbc.co.uk). Mint hozzátette: a Braille-írás elsajátításához nincsen szükség hosszú évekre. Csupán néhány órányi gyakorlás után a kollégáival már tíz szót is le tudtak írni egyetlen perc alatt.

A szakember szerint az alkalmazás azért is szükséges, mert a vak emberek számára egyre nagyobb szorongást okoz a mindennapokban az érintőképernyős technológiák elterjedése - a fénymásolóktól kezdve az edzőtermi gépekig -, amelyek "tényleg vakokká" teszik őket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció