Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén

 Az első, teljesen magyar fejlesztésű műhold, a napelemekkel működő Masat-1 pályája egy részén a Föld árnyékában halad, ami "érdekes változás" - tájékoztatott Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.

    "Míg eddig folyamatosan napsütésben haladt, és állandóan kapott energiát, most ez a kedvező állapot megszűnt" - közölte a kutató. Magyarázata szerint ez egyrészt azt jelenti, hogy nem töltődnek a napelemek és hőenergiát sem kap a műhold, a mérések szerint a Masat-1 egyik oldallemeze mínusz 8 Celsius-fokra lehűlt. Ez azonban egy átmeneti állapot, ahogy a műhold forog, visszamelegszik.
    "A másik negatív dolog, hogy az áramköröket fokozottabb igénybevételnek teszik ki a ciklikus termikus változások, az, hogy a műhold hol felmelegszik, hol pedig lehűl. Ez azt jelenti, hogy az elektromos kötéseink, huzalaink +mozognak+, a hőfok függvényében hol kitágulnak, hol összehúzódnak. Ez például a forrasztásainkat, vagy az integrált áramkörökben lévő belső kötéseket fenyegeti. A ciklikus változások egészségtelenek a műhold számára, de ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével kellett megtervezni és teszteltük a műholdat" - fejtegette a BME docense.

    Ismertetése szerint a Masat-1 a 102 perces pályájából körülbelül 20 percet tölt árnyékban, de a következő két-három hétben a helyzet rosszabbodik: március közepére a műhold pályájának a felén sötétben halad, s csupán a fele lesz napfényben.
    "Még várunk a stabilizációs kísérlettel, mivel ez energiaigényes művelet. Jelenleg olyan helyzetben pörög a műhold, hogy az antenna forgása sem zavarja a vételt. Folyamatosan kapjuk az adatokat 102 rádióállomástól a világ 24 országból. A következő 2-3 hétben, amíg a Masat-1 a legrosszabb helyzetbe kerül, nagyon izgalmas lesz látni, hogy a tervezésnek megfelelően működik-e, tehát a belső hőmérséklet, hőeloszlás olyan-e, mint terveztük, és az energiaellátással nem lesz-e valami probléma. Megfigyeljük, hogy jól tervezték-e a műholdat - vesszük az adatokat és nézzük, hogy mi történik ott fent" - összegezte Gschwindt András.

    A Masat-1 az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája fedélzetén, nyolc másik műhold "társaságában" február 13-án startolt a kouroui (Francia Guayana) űrközpontból, Dél-Amerikából. A kisméretű, 1 kilogramm tömegű, kockaalakú pikoszatellit a BME két villamoskari tanszéke, valamint űrkutató csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak több mint négyéves munkájával született. Elsősorban oktatási célt szolgál, pályára állását követően a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat gyűjti. A fedélzeten félaktív mágneses stabilizáló rendszert is elhelyeztek, amelynek segítségével a Földről távirányítással lehet a műhold orientációját befolyásolni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció