London 2012 - Egyedi közösségi oldalon üzenhetnek a magyar szurkolók

Olimpiai bajnokok is emelték sörös poharukat a londoni ötkarikás játékokon induló magyar sportolók egészségére és leendő sikereire csütörtökön azon a margitszigeti sajtóeseményen, amelyet kereken ötven nappal a nyári olimpia nyitánya előtt rendeztek.

A rendezvény háziasszonyaként Kovács Ágnes, a három olimpián is indult, ötkarikás aranyérmes úszó, majd a szintén olimpiai bajnok kardvívó, Szabó Bence emlékezett vissza arra, hogy mennyire jól esett nekik annak idején a szurkolói támogatás, például a sok levél, amit kaptak. Kár - tette hozzá Szabó -, hogy akkor még nem volt mód videóüzenet küldésére.

Ezzel a technikai megoldással élt Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott nevében az amerikai túra végállomásáról, Kanadából köszönte meg a csapatért szorítók támogatását. 
 
 "Fontos, hogy a sportolók érezzék, itthon milliók szurkolnak nekik. Ez a szeretet lendíti át őket a legnehezebb pillanatokon és ad erőt sok esetben emberfeletti teljesítmény eléréséhez" - üzente a szakvezető.
 
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Soproni, Magyarország legnagyobb sörmárkája idén nyáron is a fogyasztókkal karöltve akarja segíteni, buzdítani a londoni játékokra indulókat. Az olimpia előtt 50 nappal ezért elindították egyedi facebook-oldalukat, melyen bárki küldhet szurkolói üzenetet a magyar sportolóknak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció