A betegek együttműködésének javulását eredményezi az új egészségügyi infokommunikációs rendszer

Összesen több mint 440 millió forintos beruházással egészségügyi infokommunikációs rendszer kifejlesztését kezdte meg a Beteg-együttműködést Kutató és Fejlesztő (BEKUTA) Kft. A társaság a projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán 264 millió forint támogatást nyert.

Michelberger Ágnes, a cég ügyvezető igazgatója tudatta: a projekt célja olyan szolgáltatási csomagok kialakítása és piacra vitele, amelyek a kutatási adatokra alapozott technológiai és szoftvereszközök fejlesztésével a betegek együttműködési hajlandóságának hatékony növelését eredményezik.

A kutatások szerint napjainkban a kórképek a krónikus megbetegedések irányába tolódtak, a hosszan tartó kezelés pedig a beteg aktív együttműködését igényli. Az állam a krónikus betegségek gyógyítására a gyógyszerkassza mintegy 30 százalékát fordítja, ugyanakkor a betegeknek csak 40 százaléka szedi megfelelően a gyógyszereit, ami a szövődmények kialakulása vagy a kórházi kezelés szükségessé válása miatt veszélyeket rejt - tette hozzá.

A közlemény szerint a kialakított figyelő és figyelmeztető infokommunikációs rendszer a betegek együttműködésének javulását eredményezi, emellett a kezelőorvos számára is információkat szolgáltat a beteg állapotáról, gyógyszerszedési szokásairól.

A K+F projekt az akkreditált Alliance Informatikai és Innovációs Klaszter tagvállalatainak közreműködésével valósul meg. A BEKUTA Kft.-t a MedicalScan Kft., az Apertech Kft., a Combit Számítástechnika Zrt. és az RD Systems Kft. alapította.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció